2011. február 14., 13:452011. február 14., 13:45
Viorel Arion PDL-képviselő törvénytervezetének célja az élettársi viszony jogi kereteinek megteremtése. A kezdeményezés a házasság alternatívájaként vezetné be két személy együttélési viszonyát, amelyet egy közjegyző előtt megkötött partnerségi szerződés törvényesítene. Az élettársi szerződés rögzítené a partnerek közös javainak és kiadásainak jogállását.
Arion tervezete ugyanakkor nem szabja az élettársi viszony feltételéül azt, hogy a partnereknek eltérő neműeknek kell lenniük, így az egynemű személyek hivatalos együttélését is lehetővé teszi.
A PDL-képviselő azzal indokolja kezdeményezését, hogy megvan a társadalmi igény az egyenlőségi elv alkalmazására az élettársi viszonyok területén is, erről pedig ugyanúgy beszélni kell, mint a diszkrimináció elleni harcról, meglévő jogok alkalmazásáról, illetve új jogok megteremtéséről.
Arion azt is hangsúlyozza, hogy több európai ország elismeri a bejegyzett élettársi viszonyt, sőt, Nagy-Britanniában ezáltal az egynemű személyek számára is biztosítottak a házassági kapcsolatból származó jogok.
A munkaügyi minisztérium azonban nem támogatja a tervezetet, arra hivatkozva, hogy az nincs összhangban a Polgári törvénykönyv családjogi részével. A Mediafax hírügynökség által idézett kormányzati dokumentum szerint a munkaügyi szaktárca rámutat: a Polgári törvénykönyv csak az eltérő neműek házasságát tekinti a hivatalos együttélés egyetlen formájának.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.