Az EB mezõgazdasági biztosa tegnap arról értesítette Dacian Cioloº szakminisztert, hogy az ügynökségek mûködését továbbra is figyelemmel követik. Az EB elõször október 10-én jelezte, hogy Romániának legkésõbb november 9-éig orvosolnia kell a kifizetési ügynökségeknél tapasztalt problémákat, ellenkezõ esetben a védzáradék alkalmazása nyomán elesik a közvetlen uniós mezõgazdasági támogatások 25 százalékától. Ez mintegy 110 millió eurót jelentene a 2007-re megszabott 440 millió eurós területalapú támogatásból. Késõbb a határidõt meghoszszabbították december 16-áig. Az Európai Unió végrehajtó testülete azt kifogásolta, hogy a hibás nyilvántartási rendszer következtében jelentõs hiányosságok jellemezték a kifizetések folyósítását. Az agrártárca vezetõje november 8-án válaszolt Mariann Fischer Boël mezõgazdaságért és vidékfejlesztésért felelõs biztos levelére, amelyben az EU kormányának tagja az APIA tevékenységének alakulásáról kért adatokat, elsõsorban a gazdáknak történõ kifizetéseket illetõen. Cioloº kiemelte, sikerült hatékonyabbá tenni a folyósítást. A dokumentum szerint a területalapú támogatások folyósítása viszont csak a helyzetfelmérés lezárása után kezdõdhet el.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).