
Fotó: MTI
2008. december 15., 17:432008. december 15., 17:43
Szatmárnémetiben ugyancsak kizárólag Románia területén, a Nagybánya–Szatmárnémeti–Érmihályfalva szakaszon közlekedik a debreceni nemzetközi járat. Magyarországon ugyanakkor a hivatalos bejelentés szerint némileg javult a helyzet vasárnap óta: bár tegnap is tartott a vasúti dolgozók munkabeszüntetése, a reggeli műszakváltás után a vasúthálózaton, ahol vasárnap hajnal óta sztrájkot tart a VDSZSZ szolidaritás szakszervezet, valamelyest gördülékenyebb olt a közlekedés.
A MÁV tájékoztatása szerint tegnap 6 és 12 óra között a vasúti menetrendben szereplő 915 vonatból 582 közlekedett, 23 részleges útvonalon járt, 333 vonat pedig kimaradt. MÁV Zrt.-nél a délelőtti adatok szerint a 2266 megjelent forgalmi dolgozó közül 104-en sztrájkoltak, 2162-en dolgoztak. A MÁV-START Zrt. 1134 munkavállalója közül 294-en sztrájkoltak, 840-en ellátták a szolgálatot, a sztrájkolók aránya 13 százalékos volt.
Molnár Csaba közlekedési miniszter elmondta, a minisztérium számára a törvények nem teszik lehetővé, hogy bármilyen formában nyomást gyakoroljon a sztrájkolókra, így egy fontos feladata van: a közlekedés biztonságának ellenőrzése és fenntartása. A sztrájktörvény világosan fogalmaz, a sztrájk a munkáltató és a munkavállaló közötti jogvita, ezt nekik kell rendezniük. A miniszter leszögezte, hogy a megegyezésbe a minisztérium nem tud és nem is akar beavatkozni.
Budapesten a Déli Pályaudvaron a forgalomirányító és a tolatási műveletekben dolgozók munkabeszüntetése miatt szünetelt a vonatközlekedés, a vonatok a Kelenföldi Pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. A Nyugati Pályaudvar fogadott és indított vonatokat.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).