Hirdetés

Nem emelnek vádat Tãriceanu ellen

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nem kellett kihagynia a tegnapi kormányülést a motorbalesetet szenvedett miniszterelnöknek Traian Bãsescu „Golden Spricces” kicsapongása után, amikor is Gigi Becalival közösen ünnepelték a Steaua futballcsapat UEFA-kupa elődöntőjébe jutását, majd sajtóforrások szerint ittasan vezetett volna hazafelé, ezúttal a kormányfő közúti balesete vonta magára a közvélemény figyelmét. Az amerikai DuPont cég autóját szabályosan vezető alkalmazott ugyanis nem sejthette, hogy a kocsinak viharzó Harley Davidson motorkerékpár sofőrje maga Tãriceanu miniszterelnök.

2006. július 27., 00:002006. július 27., 00:00

Nem indítanak bűnvádi eljárást Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő ellen, aki kedd este balesetet okozott az Ilfov megyei Petreºti községben. A miniszterelnök egy kanyarban elveszítette uralmát Harley-Davidson motorkerékpárja felett, az ellentétes sávra sodródott, ahol szembeütközött egy szabályosan közlekedő Ford Mondeo gépkocsival. A balesetet követően a miniszterelnök elismerte, hogy saját hibájából történt az ütközés, jogosítványát pedig felfüggesztették. Az Ilfov megyei rendőrség ugyanakkor vizsgálatot indított a baleset okainak felderítésére. Mindkét járművezetőt vérvizsgálatnak vetették alá, amelyből kiderült, egyikük sem fogyasztott alkoholt.
A kormányfőt, valamint a gépkocsi vezetőjét a bukaresti Elias kórházba szállították, ahol megvizsgálták őket. Habár a DuPont amerikai vállalat cégautóját vezető alkalmazott nem szenvedett súlyosabb sérüléseket, az előzetes orvosi vizsgálatok után pedig elhagyhatta a kórházat, tegnap mégis egynapos betegszabadságot kérelmezett. Tãriceanu azonban az Elias kórházban töltötte az éjszakát, ahol gipszbe tették a bal lábát. A szakorvosok és a miniszterelnöki hivatal egyaránt cáfolták azokat a híreszteléseket, miszerint a kormányfő lábtörést szenvedett volna, megállapításuk szerint az esés következtében Tãriceanu térdficamot szenvedett. A baleset ellenére Tãriceanu tegnap részt vett a kormányülésen, az ülés után pedig egy magánklinikán újra kivizsgáltatta magát. A szakorvosok egyelőre nem pontosították, hogy a kormányfő meddig kényszerül pihenőre, nem zárják ki azonban, hogy térdficamán kívül ínszalagszakadást is szenvedett, ebben az esetben pedig műtét vár rá. Sajtóforrások szerint a magas rangú tisztviselők őrző-védő szolgálata (SPP) a balesetet követően elszállította a motorkerékpárt, még mielőtt a rendőrség végrehajthatta volna a helyszíni vizsgálatokat. A sajtóinformációkat a rendőrség, valamint a SPP egyaránt cáfolta, a kormányőrség közleményben leszögezte: a járműveket nem mozdították el helyükről, ezeket csak a helyszínelés után szállították el műszaki vizsgálatra. A SPP közleményéből egyébként kiderül, a baleset után ők nyújtottak elsősegélyt az áldozatoknak, és ők hívták ki a rendőrséget a helyszínre. Tãriceanu ugyanakkor mentesítette a felelősség alól a kormányőrséget, arra hivatkozva, hogy törvényesen engedélyezett számára saját járművének vezetése a közutakon.


Tãriceanu korábban is balesetezett
Sajtóforrások szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a közismerten motorkerékpár-rajongó miniszterelnök balesetet szenvedett. Évekkel ezelőtt Tãriceanu Bukarest külvárosában egy kanyarban a nagy sebesség, valamint a nedves aszfalt miatt „elterült” az úttesten. Szemtanúk szerint „a jármű szikrázva csúszott néhány métert az aszfalton”. Szerencséjére, akárcsak ezúttal, akkor sem szenvedett súlyosabb sérüléseket.


Voiculescu konvojába ütközött a kormányfő?
Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint maga is érintett fél lenne Cãlin Popescu-Tãriceanu balesetében. Sajtóforrások szerint kedden este nyolc óra körül (ugyanakkor, amikor a miniszterelnök elszenvedte a balesetet), Ilfov megyében a konzervatív pártelnök hivatalos konvoja egyik autójának nekiütközött egy motorkerékpáros. Az említett forrás szerint a megrongált autó egy kék Ford Mondeo volt, rendszáma pedig megegyezik azzal a gépkocsiéval, amellyel a kormányfő összeütközött. Ennek következtében merült fel annak a gyanúja, hogy a kormányfő tulajdonképpen Voiculescu hivatalos konvojába ütközött volna.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés