
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Hazahoztak Romániába újabb hat elítéltet, akik külföldre szöktek a börtönbüntetésük elől – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
2023. december 21., 15:592023. december 21., 15:59
Folyamatosan küzdünk azért, hogy hazahozzuk a szökevényeket” – írta bejegyzésében a tárcavezető.
Börtönbüntetésük egy évtől öt évig terjed – írja az Agerpres.
Alina Gorghiu tájékoztatása szerint jelenleg 10 457 személy van hatósági felügyelet alatt Romániában, közülük 5871-gyel szemben rendeltek el országelhagyási tilalmat. Hangsúlyozta, a kényszerintézkedések célja megelőzni, hogy az érintettek kivonják magukat a büntetőeljárás alól, sok esetben azonban így sem tudják elejét venni a szökésnek. Ezért – úgy véli –
„Bízom benne, hogy beindul ez a mechanizmus” – fogalmazott bejegyzésében az igazságügyi miniszter.

A legfelsőbb bíróság megtámadja az alkotmánybíróságon a szökésben levő elítéltek büntetésének szigorítását előíró törvényt.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!