Hirdetés

Nem tudott dönteni az alkotmánybíróság

[FRISSÍTETT] Szeptember 12-re halasztotta csütörtökön az alkotmánybíróság a döntést a Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló népszavazás ügyében. A testület azért halasztotta el több mint egy hónappal a döntéshozatalt, hogy addig ellenőrizzék a választási névjegyzéket. A csütörtöki fejlemény nyomán függőben marad a jelenlegi állapot: továbbra is Crin Antonescu Románia ideiglenes elnöke, Traian Băsescu státusa pedig a tisztségéből felfüggesztett államfő marad. Az alkotmánybíróságnak eredetileg szerdán kellett volna döntenie, közben azonban adatokat kért a belügyminisztériumtól és a Központi Statisztikai Hivataltól (INS).

Hírösszefoglaló

2012. augusztus 02., 15:352012. augusztus 02., 15:35

Az alkotmánybíróság csütörtökön felkérte a kormányt, hogy augusztus 31-ig küldje el az intézménynek a frissített választási névjegyzéket, amely alapján a július 29-i népszavazást megrendezték.

Aspazia Cojocaru alkotmánybíró a döntés után azt mondta: véleménye szerint a népszavazást semmisnek kellett volna nyilvánítani, mivel „hamis adatok” alapján zajlott.

Az alkotmánybíróság arra vonatkozóan kért információt a belügyminisztériumtól, hogy a népszavazás napján, július 29-én hány szavazópolgár neve szerepelt a választói névjegyzékben. Marius Militaru belügyminisztériumi szóvivő szerint az intézmény el is küldte válaszát, miszerint 18 292 514 személyről van szó. Szerdán azonban Ioan Rus belügyminiszter újabb átiratot küldött, amelyben kifejti: a tárca nem tudja pontosan, hány választópolgár szerepel a névjegyzékben.

A taláros testület az INS-től is adatokat kért. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke csütörtök reggel azt nyilatkozta: kérték a statisztikai hivataltól, hogy közölje, rendelkezik-e adatokkal a szavazásra jogosult polgárok számát illetően. Közben az Országos Statisztikai Hivatal (INS) elnöke, Vergil Voineagu szerdán azt nyilatkozta a Puterea című lapnak: az INS még mindig nem rendelkezik pontos adatokkal arra nézvést, hány szavazópolgár van az országban. A hivatalnak csupán arról vannak – csak ideiglenes – adatai, mennyi Románia állandó lakosainak a száma.

Victor Ponta: korrekt az alkotmánybíróság álláspontja
Victor Ponta miniszterelnök korrektnek nevezte az alkotmánybíróság bejelentését. A kormány tiszteletben tartja a döntést, és a továbbiakban tartózkodni fog minden olyan politikai állásfoglalástól, amely befolyásolhatja a taláros testület szeptemberi döntését. Elmondta: a kormány pénteken összeül, hogy intézkedjen az alkotmánybíróság kérésének teljesítése érdekében.

Az alkotmánybíróság egyébként csütötökön elutasította az összes, a referendum lebonyolítási procedúrájával kapcsolatban benyújtott óvást.

Mint ismeretes, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) álláspontja az, hogy a tavalyi népszámlálás eredményei alapján az országban nem a népszavazáson alapul vett több mint 18 millió, hanem csupán 15 millió szavazópolgár él, ezért azt akarja, hogy az alkotmánybíróság ismerje el a referendum érvényességét.

Petru Filip, a szenátus és Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke szerdán beadvánnyal fordult a taláros testülethez, amelyben a referendum érvényessé nyilvánítását kérték a PDL bojkottjára és a demográfiai változásokra hivatkozva. Ilyen értelmű kijelentést tett kedden este Crin Antonescu ügyvivő államfő is, aki szerint a népszavazáson a polgárok leváltották Băsescut, ezt pedig az alkotmánybíróságnak is figyelembe kell vennie döntése meghozatalakor.

Az USL szintén benyújtott egy dokumentumot az alkotmánybíróságon, annak tartalmát azonban nem hozták nyilvánosságra.

Egy harmadik beadványt az elbocsátott katonák szakszervezete nyújtott be azt kérve, hogy az alkotmánybíróság csak akkor döntsön a referendum érvényességéről, ha rendelkezésére áll a szavazópolgárok reális száma. Óvásokat nyújtott be több civil szervezet is.

PDL: kétségessé válnak a korábbi szavazások is

A Demokrata Liberális Párt (PDL) politikusai megdöbbenéssel fogadták az alkotmánybíróság állásfoglalását. Sulfina Barbu, a PDL alelnöke elmondta, váratlanul érte a döntés elhalasztása. Hangsúlyozta, ha az állandó választási névjegyzékkel gondok vannak, akkor a júniusi helyhatósági választások is megkérdőjeleződnek, mivel azokat is ugyanazon jegyzékek alapján rendezték.

Kétségek merülnek fel továbbá a parlament tagjainak számát illetően is, mivel ez a választási névjegyzéken szereplő személyek számának függvénye.

Cezar Preda, a PDL első alelnöke szerint Románia a „totális válság” állapotában lesz a következő negyven napban. „Azok, akik megrendezeték és lebonyolították a népszavazást, most kifogásokkal élnek a szervezéssel kapcsolatban” – fogalmazott Preda, aki szerint az USL ezzel kétségbe vonja nem csak a referendumot, hanem a korábban rendezett helyhatósági, a parlamenti és az európai parlamenti választásokat is.

Megugrott az euró árfolyama az alkotmánybíróság bejelentése után

4,63 lej fölé kúszott az euró bankközi árfolyama az alkotmánybíróság csütörtöki ülése után, a lejre nehezedő leértékelő nyomás pedig a következő időszakban is megmarad - nyilatkozta egy kereskedelmi bank dealere a Mediafax hírügynökségnek. Szerdán este a az euró árfolyama a 4,59 lejes szinten állapodott meg.

Mugur Isărescu jegybankelnök egyébként csütörtökön azt mondta: az ország gazdasági helyzetén nagyot javítana, ha véget érnének a belpolitikai feszültségek, és visszatérne a külföldi befektetők bizalma Románia iránt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés