
Fotó: karpat.in.ua
Több mint tízmillió lejt fizetett ki eddig a bukaresti kormány a Romániába érkezett ukrajnai menekültek ellátására, azonban nincs központi nyilvántartás arról, hogy pontosan hány jogosult részesült ilyen támogatásból.
2022. augusztus 18., 10:202022. augusztus 18., 10:20
A Profit.ro összeállítása szerint az április-júniusi időszakban a kormány közel 108 millió lejt fizetett ki az ukrán menekültek elszállásolására és élelmezésére. Ebből
Mint ismeretes, az Ukrajna ellen Oroszország által február 24-én indított háború kitörése nyomán a bukaresti kormány úgy döntött, a menekülteket befogadó magánszemélyek állami támogatásra jogosultak.
Az összegeket az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség fizeti ki az önkormányzatokon keresztül. Az eljárás értelmében azok a magánszemélyek, akik ukrajnai menekülteket fogadtak be, minden hónap első három napjában fordulhatnak a költségeik elszámolásáért az önkormányzathoz, amely elvileg ellenőrzi az igénylések valóságtartalmát, majd továbbítja azokat a megyei katasztrófavédelmi felügyelőséghez, amely ezt követően átutalja az önkormányzatoknak az igényelt összeget, az önkormányzatok pedig kifizetik az igénylő román állampolgárokat.
Az igénylőknek meg kell jelölniük, hány menekültet fogadtak be, meg kell adniuk a befogadott személyek nevét és azt a települést, ahonnan elmenekültek, emellett pontosítaniuk kell, milyen időtartamra fogadták be őket. Emellett saját felelősségére nyilatkozniuk is kell, hogy az igénylésben feltüntetett adatok megfelelnek a valóságnak.
a második helyezett Konstanca megye 10 554 020, a harmadik pedig Suceava 6 848 990 lejjel. Kolozs megye a negyedik 5 611 310, Szeben pedig az ötödik 4 909 730 lejjel.

A háború kitörése óta 4287 ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában – nyilatkozta szerdán az Agerpresnek Marius Budăi munkaügyi miniszter.
A katasztrófavédelem a Profit.ro megkeresésére közölte: nem rendelkeznek központi adatbázissal arról, összesen hány, az ukrajnai konfliktus elől elmenekült személy ellátására igényeltek állami támogatást román állampolgárságú magánszemélyek.
ami a hatályos rendelkezések értelmében adómentes, vagyis az ingatlantulajdonosok lényegesen jobban járnak, mintha hivatalosan kiadnák albérletbe a lakást, az után ugyanis adózniuk kellene. A befogadott menekültek központi nyilvántartásának hiánya viszont megkönnyítheti a visszaéléseket.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
szóljon hozzá!