Hirdetés

Nem szavaztak az adótörvénykönyvről

Váratlan fordulatot vett az új adótörvénykönyv körüli, immár másfél hónapja tartó vita: miközben a szenátus a korábbi bejelentéseknek megfelelően hétfőn rendkívüli ülésen tűzte napirendre a dokumentum megvitatását, a koalíciós pártok úgy döntöttek, hogy legkevesebb egy héttel elhalasztják a törvénykönyvről szóló tárgyalást. 

2015. augusztus 24., 14:442015. augusztus 24., 14:44

2015. augusztus 24., 19:352015. augusztus 24., 19:35

Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke hétfőn úgy nyilatkozott: az adótörvénykönyv megvitatását nem a különleges, hanem az őszi rendes ülésszakon tűzik napirendre. A házelnök azzal érvelt, hogy „okosabb nem elsietni a dolgokat”, ennek érdekében a koalíciós pártok inkább újabb megbeszélést tartanak a témában, amelynek során ismét elemzik a jogszabályban szereplő előírásokat.

„A polgárokkal és a vállalkozói szférával szemben is garantálnunk kell, hogy az adótörvénykönyvet nem módosítják a jövő évi választások után” – fogalmazott Tăriceanu. Hozzátette: az ismételt megvitatás „a pénzügyminisztérium szakértői által küldött adatok alapján” fog zajlani.

Arra az újságírói kérdésre, hogy minek tudható be a váratlan fordulat, mikor a parlament már megkezdte a különleges ülésszakot, a szenátus elnöke rámutatott: „a parlamenti pártok múlt heti találkozóján kötött megállapodás távolról sem volt meggyőző”, ezért javasolták többen is, hogy ezen a héten ismét üljenek össze, és politikai szempontból vitassák meg az adótörvénykönyvet.

„Pártszinten is meg kell állapodni”

Tăriceanu ezzel Liviu Dragnea ideiglenes szociáldemokrata párti (PSD) elnöknek adott igazat, aki hétfőn a koalíciós pártokkal tartott találkozó után jelentette be: a PSD az új adótörvénykönyv parlamenti megvitatásának elhalasztását javasolja. Dragnea úgy véli: a parlamenti pártoknak csütörtökön ismét össze kellene ülniük, hogy a technikai kérdések után a politikai vetületet is megtárgyalják, a parlamentnek ugyanakkor a rendes ülésszakban kellene megvitatnia a jogszabályt.

„A gazdasági jellegű problémákat már múlt héten megvitatták, azon a tárgyaláson a pártok szakértői vettek részt. A továbbiakban egy politikai jellegű vitára is szükség van, amelynek során pártszinten kell közös nevezőre jutni. Ezt a döntést nem lehet már ma meghozni, a téma fontosabb annál” – fogalmazott a PSD ideiglenes elnöke.

Dragnea egyébként hétvégén úgy nyilatkozott: a csütörtöki megbeszélésen a pártoknak nem sikerült megállapodniuk az adótörvénykönyv legvitatottabb részét képező áfacsökkentésről, a két szakaszban történő mérséklést csak a liberálisok (PNL) javasolták, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) pedig támogatta az elképzelést, míg a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elutasította.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megérti, hogy miért volt szükség a parlamenti vita halasztására, de meglátása szerint minél hamarabb megoldást kell keresni a problémára, hogy az állampolgárok, a vállalkozói szféra és a nemzetközi partnerek fele „ne a politikai bizonytalanság üzenetét közvetítsék”. „Valóban szükség van politikai felelősségvállalásra, és a halasztás még mindig jobb, mintha a parlament visszautasította volna a megfontolást. Azonban napokon belül döntést kell hozni az ügyben” – nyilatkozta a szövetség elnöke a Agerpres hírügynökségnek.

Tisztáznák a helyzetet

Érthetőnek tartja a parlamenti vita elhalasztását Gabriel Oprea UNPR-elnök is, aki szerint természetes, hogy a szakértői egyeztetések után a pártelnököknek is meg kell állapodniuk az ügyben. Oprea úgy fogalmazott: nem tud mást mondani, mint amit Dragnea már bejelentett.

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) sincs ellenvetése a halasztással kapcsolatban – nyilatkozta Alina Gorghiu társelnök. Elmondása szerint „örömmel” fogadta Dragnea bejelentését, miután azt tapasztalta, hogy a szenátus különbizottságaiban tevékenykedő PSD-s politikusok a hétfői rendkívüli ülésszakon már elkezdtek szavazni az adótörvénykönyvről annak ellenére, hogy múlt héten „a parlamenti pártok nem ebben egyeztek meg”. Gorghiu szerint a pártvezetők részvételével tartott ismételt megvitatás nyomán „tisztázódna a helyzet ebben a rendkívül fontos témában”.

Ponta: én elvégeztem a munkámat

Dragnea bejelentésével kapcsolatban Victor Ponta miniszterelnök hétfőn úgy fogalmazott: nem zavarja a parlamenti vita halasztása, elmondása szerint pedig akkor lenne a „legboldogabb”, ha az adótörvénykönyv végleges formájában 20 százalékos általános forgalmi adó (áfa/TVA) szerepelne.

„Én elvégeztem a munkámat, egy kiváló törvénykönyvet tettem a parlament asztalára, és bízom benne, hogy el is fogadják. A parlamenti pártok akár tízszer is összeülhetnek, a lényeg, hogy a jogszabálynak legyen támogatottsága. Erre a botrányra senki nem fog emlékezni egy hónap múlva, a lényeg, hogy új törvénykönyvünk lesz” – fogalmazott a kormányfő.

A parlament júniusban egyhangúlag szavazta meg az új adótörvénykönyvet, amelynek eredeti változata szerint jövő évtől 24-ről 19 százalékra csökkent volna az áfa. Klaus Johannis államfő azonban júliusban visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a dokumentumot, ennek nyomán keddre és szerdára hívták össze a szenátus és a képviselőház rendkívüli ülésszakát az ismételt elfogadás érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés