
Fotó: Haáz Vince
Nem fogadta kitörő lelkesedéssel Marius Nistor, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke a kormány által csütörtökön elfogadott, és a Hivatalos közlönyben is megjelenő szándéknyilatkozatot, amely értelmében a kabinet vállalja, hogy a bértörvény értelmében növeli a pedagógusok béreit.
2023. június 08., 14:502023. június 08., 14:50
Nistor leszögezte: nem ő dönt a béremelés érdekében immár harmadik hete tartó pedagógussztrájk beszüntetéséről, hanem a szakszervezeti tagok.
Ugyanakkor szerinte a sztrájk pénteken is folytatódik, és aznap a Bukarestbe tervezett újabb tüntetést is megtartják.
Arra a kérdésre, hogy kielégítőnek tartja-e a szándéknyilatkozatot, kijelentette:
„Ahogyan az orvosok esetében jártak el, úgy kellett volna a közoktatásban dolgozó munkavállalók esetében is. Az államnak fel kell kutatnia az említett béremelések fedezéséhez szükséges finanszírozási forrásokat” – szögezte le Nistor.
„Romániában még egy törvény betartásában sem bízhatunk, mert a törvények hatályba lépését elhalasztották, legalábbis azokat a cikkelyeket, amelyek a közoktatási rendszer finanszírozásáról rendelkeztek” – hívta fel a figyelmet Nistor.
Egyébként Ligia Deca oktatási miniszter a kormányülés után a szándéknyilatkozat kapcsán elmondta: a kormány az új közalkalmazotti bértörvényről szóló memorandum függelékeként elfogadott egy nyilatkozatot is a tanügyi alkalmazottak javadalmazására vonatkozó ágazati politikáról.
Az oktatási miniszter közlése szerint ez a nyilatkozat is megjelenik a Hivatalos Közlönyben, és
Ezzel szerinte teljesült a tanügyi szakszervezeteknek az a kérése, hogy a kormány egy Hivatalos Közlönyben megjelentetett jogszabállyal szavatolja a fizetésük növelését.
Deca elmondta, hogy a csütörtökön elfogadott memorandum első része a kormány oktatásfejlesztő intézkedéseit foglalja össze: az elmúlt két év béremeléseit, a közoktatási és a felsőoktatási infrastruktúrát érintő beruházásokat. A második rész az új tanügyi törvényeknek a pedagógusi életpályát támogató előírásait összegzi.
A szándéknyilatkozat mindezek mellett
Emellett szavatolja azt is, hogy tanügyi alkalmazottak a fizetett szabadságuk idején a bérüknek megfelelő szabadságpénzre jogosultak, illetve előírja, hogy a tanügyi alkalmazottak január elsejétől az új közalkalmazotti bértörvényben előírt fizetésemelésüknek a 40 százalékát kapják meg.
Deca közölte azt is, hogy elfogadásuk előtt a kormány konzultált a tanügyi szakszervezetekkel a memorandumról és a nyilatkozatról egyaránt. Hozzátette, hogy
Arra a kérdésre, hogy a kormány által elfogadott nyilatkozat jogszabálynak minősül-e, a miniszter kijelentette: „Ez egy kormányzati kötelezettségvállalás, ami megjelenik a Hivatalos Közlönyben”.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!