2013. január 31., 09:002013. január 31., 09:00
Az Európa-ellenes Get Britain Out szervezet által megrendelt felmérés szerint a megkérdezettek 79 százaléka vélekedik úgy, hogy továbbra sem kellene megnyitni a szigetország munkaerőpiacát a két balkáni ország polgárai előtt. A Get Britain Out (Léptessétek ki Nagy-Britanniát) szerint a kutatás azt mutatja, valamennyi demográfiai csoport, illetve politikai tábor tagjainak elsöprő többsége azt szeretné, ha megmaradna a határok őrizetére vonatkozó szuverenitás.
„A gond az, hogy az Európai Unió szabad helyváltoztatásra vonatkozó szabályozása bármely uniós polgár számára lehetővé teszi, hogy Nagy-Britanniában éljen, és lakást, illetve szociális segélyt kapjon anélkül, hogy hozzájárult volna a brit társadalombiztosítási rendszerhez” – nyilatkozta Tim Aker, a szervezet szóvivője, aki szerint az egyetlen megoldás az, ha hazája kilép az EU-ból. Mint arról beszámoltunk, Nagy-Britanniában kampánytémává vált a román és bolgár bevándorlók ügye, a kormány pedig arra készül, hogy különböző eszközökkel megnehezítse a két országból érkező bevándorlók letelepedését. Egyrészt a nagy-britanniai élet nehézségeit ecsetelő reklámkampánnyal riasztanák el őket, de az is fölmerült, hogy csak akkor fogadnák be a két ország polgárait, ha azok bizonyítanák, hogy előzőleg magán-társadalombiztosítási szerződést kötöttek.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.