Hirdetés

Nem jár nyugdíj korrupt bírának

Megvonni készül a román kormány a korrupcióért elítélt bírák és ügyészek speciális nyugdíját. A Victor Ponta vezette balliberális kabinet kedden este fogadott el törvénytervezetet az ügyben.

Rostás Szabolcs

2013. augusztus 28., 17:262013. augusztus 28., 17:26

A parlamentnek továbbított tervezet azokra a volt bírákra és ügyészekre vonatkozik, akiket korrupciós vagy más, ennek megfelelő, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat csorbító bűncselekményért ítélt el jogerősen a bíróság. Tőlük a speciális, úgynevezett szolgálati nyugdíjukat vonnák meg, de továbbra is megkapnák a köznyugdíjrendszer tagjainak járó öregségi járandóságot.

A törvénytervezetet múlt héten az igazságügyi miniszter jelenlétében a hazai bírák és ügyészek szakmai testülete, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) is megvitatta, és néhány módosító javaslatot fűzött hozzá. „A CSM egyetértett azzal, hogy ne kapjanak többé szolgálati nyugdíjat a korrupt bírák és ügyészek. A törvény, ha majd életbe lép, azokra is vonatkozik, akiket korábban ítéltek el korrupcióért\" – mutatott rá nemrég Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a jogszabálynak nem lesz visszamenőleges hatálya, mert a korábban kifizetett speciális nyugdíjakra nem vonatkozik. Különben a kezdeményezéssel két évvel ezelőtt a CSM akkori elnöke, Horaţius Dumbravă rukkolt elő, de a javaslat már az igazságügyi minisztériumban elakadt és nem jutott el a parlamentig.

Bukarestben nemrég az váltott ki felháborodást, hogy Florin Costiniu, a legfelsőbb bíróság polgári részlegének volt vezetője annak ellenére megkapja 16 ezer lejes luxusnyugdíját, hogy áprilisban korrupcióért jogerősen négy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Costiniut befolyással való üzérkedésben való bűnrészességért ítélték el Cătălin Voicu egykori államelnöki tanácsos, szociáldemokrata szenátor korrupciós perében, aki hét év letöltendő börtönbüntetést kapott.

A végleges bírósági ítélet azonban nem fosztotta meg Costiniut a volt bíráknak járó speciális nyugdíjtól, sőt jövedelmét ügyvédi praxisával is kiegészíti.A bukaresti ügyvédi kamara Adrian Năstase volt kormányfőhöz hasonlóan nemrég Costiniu ellen is vizsgálatot indított a szakmai szervezetből való kizárása érdekében.

Egyébként a megvesztegethető bírák ellen is küzdő korrupcióellenes ügyészség (DNA) hálójába nemrég igazi „nagy hal\" került. Augusztus 9-én a nyomozó hatóság letartóztatta Veronica Cîrstoiut, a bukaresti táblabíróság bíráját, akit azzal gyanúsítanak, hogy 630 ezer eurót fogadott el Dinel Staicu craiovai üzletembertől azért, hogy enyhítse a vállalkozóra a Vallások Nemzetközi Bankjánál (BIR) elkövetett csalás miatt korábban kiszabott hét év letöltendő börtönbüntetést.

Különben a bírákat és az ügyészeket a jövőben más úton is felelősségre vonhatják. Az alkotmánymódosítás során az alaptörvény tervezetét előkészítő parlamenti bizottság megszavazott egy cikkelyt, miszerint az állam kártérítési igény formájában felléphet azokkal a bírákkal és ügyészekkel szemben, akik „rosszindulatúan és súlyos hanyagsággal\" látták el feladatukat, emiatt pedig veszteség érte az állami költségvetést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés