Nem indítanak bűnvádi eljárást Victor Ponta miniszterelnök ellen, hiába tett feljelentést ellene tavaly augusztusban három politikus plágium gyanújával - közölte kedden a legfőbb ügyészség.
2013. május 21., 16:032013. május 21., 16:03
A kormányfőt Mihail Neamţu, Adrian Papahagi és Augustin Ofiţeru, a jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) politikusai panaszolták be az ügyészségen, azt állítva, hogy egy a nemzetközi jogról szóló, 2010-ben megjelent, Daniela Comannal közösen írt 292 oldalas könyvének 113 oldalát más szerzők munkáiból másolta, megsértve a szerzői jogot.
A feljelentők szerint az általuk plágiumnak tartott szövegrész szó szerint szerepel Victor Ponta doktori dolgozatában is, így az esetleges jogsértés kizárólag a miniszterelnököt terheli. A 1996 óta hatályos szerzői jogi törvény három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetetéssel, vagy bírsággal bünteti a szellemi termékek jogtalan eltulajdonítását.
A legfőbb ügyészség kedden megerősítette, hogy bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, és nem indít bűnvádi eljárást. Az ügyészség a szerzői jogvédő hivatal (ORDA) szakvéleménye alapján hozta meg döntését. Răzvan Caşmoiu az ORDA szaktestületének vezetője a Hotnews.ro hírportálnak megerősítette: márciustól kezdődően dolgoztak a jelentésen, de annak tartalmát csak az ügyészség hozhatja nyilvánosságra.
A Nature című brit tudományos hetilap tavaly június 19-én megjelent írásában azt állította, hogy Ponta disszertációjának több mint a fele plágium. A dolgozatot az oklevelet kiadó bukaresti tudományegyetem etikai bizottsága plágiumnak minősítette, de az oktatási minisztérium szerint a tanintézmény illetéktelenül vizsgálódott: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!