2012. szeptember 14., 08:252012. szeptember 14., 08:25
A kormányt az igazságszolgáltatás befolyásolására tett kísérletek nyomán ért európai uniós vádakat idézve azon véleményének adott hangot, miszerint az országban valóban támadják a jogállamot, de azt nem az USL teszi, „az ügyészségek és a DNA pedig politikai pártokká és politikai kommandókká” alakultak. Azzal vádolta meg az igazságszolgáltatást, hogy nem független, mert „az intézmények vezetői Băsescu államfő és Monica Macovei volt igazságügyminiszter emberei, akik nyilvánvalóan ennek szellemében cselekedtek”. Antonescu helytartónak nevezte Băsescut annak kapcsán, hogy szerdán a Bukarestben tárgyaló Dalia Grybauskaite litván államfő felelősségteljes és érett magatartásra szólította a román politikumot. Egyúttal azzal is megvádolta az államfőt, hogy Washington és Berlin kiszolgálója, aki nem hazája érdekében politizál.
Antonescu kitért arra is, hogy a Băsescu leváltásáról szóló, érvénytelen július 29-i népszavazás kapcsán ügyészségi vizsgálat indult Liviu Dragnea, a PNL-vel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára ellen. Mint ismeretes, Victor Ponta kormányfő, a PSD elnöke közölte: a pártvezetés többi tagjával együtt ő is feljelenti magát a DNA-nál, mivel szerintük Dragneát nem a választási csalások miatt vegzálják, hanem egyszerűen azért, mert voksolásra buzdították az embereket. Kifejtette, szolidarizál a PSD-vezérkarral, azonban lépésüket olyan, a párt múltjából fakadó „kollektivisztikus” lépésnek tartja, amely inkább ellenzéki pártokhoz méltó, kormányon azonban fontosabb teendők is vannak. Băsescu államfő kapcsán egyébként úgy vélekedett: politikai roncs, Ponta kormányfőről pedig úgy nyilatkozott: erélyesebbnek kellene lennie.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.