
Luxusingatlanban lakik. Mihai Jurca egy 135 négyzetérmeteres szolgálati lakást kapott
Fotó: Facebook/Mihai Jurca
Négyszobás, 135 négyzetméteres szolgálati lakást kapott egy bukaresti villában Mihai Jurca, Ilie Bolojan miniszterelnök kancelláriájának vezetője – derült ki szombaton egy hivatalos dokumentumból.
2025. július 20., 16:052025. július 20., 16:05
A lakásügyre épp akkor derült fény, amikor Jurca bejelentette, milyen költségvetési megszorítások és lefaragások következnek a kancellárián.
Jurca Nagyváradról érkezett Bukarestbe Bolojan kormányfői kinevezése nyomán, addig városmenedzser volt a partiumi városban.
Mihai Jurca szombaton a Digi24-nek elmondta, hogy azért kért a kormányszékházhoz közeli lakást, hogy gyorsan munkába tudjon állni.
Egyben azt állította, hogy a lakás valójában nem négyszobás.
– tette hozzá.
„Ha a RAAPPS ezt az az ingatlant bocsátotta a rendelkezésemre, akkor elfogadtam. Egyedül lakom benne. Egy kisebb alapterületű is elegendő lenne” – mondta Ilie Bolojan kancelláriavezetője.
Jurca az Antena 3 hírcsatornának is azt mondta, hogy a lakás csak kétszobás.
A RAAPPS-dokumentum egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy Jurca sajtótájékoztatón jelentette be az általa vezetett kancellária átszervezését.

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Mint kifejtette, hogy
Egyben elveszítik a RA-APPS-től bérelt autóikat is, amelyekhez sofőr is járt, és a reprezentációs szerződéseket is újratárgyalják.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
szóljon hozzá!