2012. március 30., 08:462012. március 30., 08:46
A legfelsőbb bíróság január végén ítélte két év letöltendő szabadságvesztésre Năstasét, akit vétkesnek találtak abban, hogy 2004-es választási kampányára illegálisan gyűjtött pénzt vállalkozóktól. Mint arról beszámoltunk, a volt kormányfőhöz közel álló személyek egy konferenciát szerveztek vállalkozók számára, akiktől részvételi díj álcája alatt a politikus választási kampánya költségeinek fedezésére gyűjtöttek pénzt. Năstase akkor államelnökjelöltként indult a választáson, amelyen alulmaradt Traian Băsescu jelenlegi államfővel szemben.
Az indoklás szerint a bíróságnak azért kell határozottan fellépnie ilyen esetekben, hogy bizonyítsa: a jogállam nemcsak illúzió, hanem valóban működik az állampolgárok érdekében. A bírói testület két tagja szerint az elítéltekre kirótt szabadságvesztés azt hivatott szolgálni, hogy elbátortalanítsa azokat, akik pártokat és választási kampányokat szándékoznak törvénytelenül finanszírozni, valamint az állami intézmények pénzforrásait különböző jelöltek választási kampányára akarják fordítani. A bírói testület harmadik tagja különvéleményt fogalmazott meg, szerinte Năstasét fel kell menteni, hiszen nincs bizonyítva a bűncselekmény. Năstase ellen összesen három per van folyamatban.
A szóban forgó peren kívül egy másikban szintén első fokon felmentették, miután az ügyészeknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy Năstase azért nevezte volna ki 2000-ben kormányfőként Ioan Melinescut a pénzmosásellenes hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a Năstase felesége elleni vizsgálatot egy vitatott örökség kapcsán. A harmadik perben várhatóan pénteken születik meg az elsőfokú ítélet. Ebben a perben a vádirat szerint a Năstase család – vagyis a volt kormányfő és a felesége – 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben kapott különböző értéktárgyakat, ami lényegében a megvesztegetésüket jelentette.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.