Nagyobb nyugdíjak szigorúbb feltételekkel

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter szerint indokolatlanul nagy a betegnyugdíjasok száma Szeptember elsejétől öt százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak – döntötte el tegnapi ülésén a kormány. A nyugdíjasok így átlagosan 15 erős lejjel kapnak több pénzt, a nyugdíjpont értéke pedig 339,3 lej lesz. Eközben azonban Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter bejelentette, hogy módosítani fogják a nyugdíjazási törvényt. A tárcavezető elsősorban amiatt elégedetlen, hogy túl sok a betegnyugdíjas Romániában, és egyre többen vonulnak korhatár előtt nyugdíjba. Az idei év telétől módosul a fűtéstámogatások rendszere is: a pénzügyi segély a számlák nagyságától függ majd.

2006. augusztus 17., 00:002006. augusztus 17., 00:00

Szeptembertől öt százalékkal emelkedik a nyugdíjpont értéke, ennek következtében pedig mintegy négy és fél millió nyugdíjas kap átlagosan 15 erős lejjel többet. A nyugdíjpont értéke így az eddigi 323,1 lejről 339,3 lejre emelkedik szeptembertől. Az intézkedés következtében az átlagnyugdíj 305 lejről 320 lejre növekszik. Minthogy januárban 9,3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az idei évben több mint tizenhat százalékos nyugdíjemelés valósul meg – jelentette ki Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter. Majd hozzátette: minthogy hat-hét százalékos inflációra számítanak, a nyugdíjemelések aránya meghaladja az áremelkedés arányát, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak reálértéke is növekszik. A nyugdíjemelést az teszi lehetővé, hogy a kormány tegnapi ülésén elfogadta a társadalombiztosítási költségvetés kiegészítését 537,8 millió erős lejjel. A költségvetés-kiegészítés következtében több pénz jut majd a nyugdíjasok üdülőjegyeire, illetve az elhalálozás esetén nyújtott támogatásra is, ugyanakkor pedig nagyobb összegeket fordítanak majd a munkanélküliek továbbképzésére is.
Eközben azonban a munkaügyi minisztérium egy sor szigorító jellegű intézkedésre is készül. Az egyik ilyen a korhatár előtti nyugdíjazást érinti. Az Országos Nyugdíjpénztár és a minisztérium szerint ugyanis aggasztóan növekedett azok száma, akik korhatár előtt vonulnak nyugdíjba: 2001-ben még alig kilencezren voltak, öt év alatt azonban számuk tizenháromszorosára nőtt, így jelenleg közel százhúszezren vannak. A jelenség terjedésének megakadályozása érdekében a minisztérium változtatni készül a nyugdíjtörvényen. Egy lehetséges változtatás az lenne, hogy a korhatár előtt nyugalomba vonulóknak életük végéig levonnak bizonyos százalékot a járandóságukból, jelenleg ugyanis csupán a korhatár eléréséig vonják le a teljes nyugdíj egy részét. Ugyancsak fontolgatja a tárca, hogy a katonai szolgálat és a gyerekgondozási szabadság többé ne számítson ledolgozott időnek.
Gheorghe Barbu ugyanakkor azzal is elégedetlen, hogy Romániában közel kilencszázezer betegnyugdíjas van. A betegnyugdíjasok száma ugyancsak emelkedő tendenciát mutat: 2001-ben 640 ezren voltak, öt év alatt pedig több mint 250 ezerrel nőtt a számuk. Barbu bejelentette: az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral közösen készül kidolgozni egy sor olyan intézkedést, miszerint mind a jogtalanul betegnyugdíjba vonulókat, mind pedig azokat az orvosokat, akik ezt támogatják, büntetni lehessen. A tárcavezető példaként említett egy ellenőrzést, amelyet tavaly végeztek, és amelyből kiderült, hogy 3200 betegnyugdíjat kérelmező személy közül, mindössze fele bizonyult jogosultnak erre. Egy másik ellenőrzés szerint a már betegnyugdíjban részesülők egyötöde alkalmasnak bizonyult a munkavégzésre. Az ügy kapcsán a minisztérium vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az orvosok állítottak ki hibás diagnózist, vagy pedig időközben gyógyultak meg az illető személyek. Mihai ªeitan, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke bejelentette: augusztus végéig kidolgozzák azokat a kritériumokat, amelyek alapján elbírálják a betegnyugdíj-kérelmeket.

Változik a fűtéstámogatási rendszer
Változik a fűtéstámogatás kiosztásának módja az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára. Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter bejelentette: ezentúl a támogatás értéke nem rögzített összeg lesz, hanem a számla függvényében ítélik majd meg. A támogatás összege ugyanakkor a hőenergia helyi szintű árfolyamától is függ, valamint attól, hogy a család melyik hőmérsékleti zónában lakik. A tervek szerint a kormány akár a számla 90 százalékát is állná a rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezők számára, míg azok a családok, amelyekben az egy főre eső jövedelem eléri az 500 lejt, a fűtésszámla tíz százalékára kapnak támogatást. Azon családok részére, amelyeknek tagjai szociális segélyben részesülnek, a támogatás százszázalékos lesz. Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a támogatásrendszer megváltoztatása következtében senki nem fog nagyobb számlát fizetni, mint a tavaly.

Kormánytámogatás a Lábas háznak
Mintegy 250 ezer erős lejt utalt ki a kormány a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház felújítására. Pénzügyi támogatásban részesül a szatmárnémeti idősek otthona is: a felújítási munkálatok befejezésére 1769 ezer lejt utalt ki a kabinet. A Kolozs Megyei Tanács a kolozsvári repülőtér fele vezető út felújítására kapott 600 ezer lejt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét