
Nagy-Britannia osztozik a fekete-tengeri biztonsági helyzettel kapcsolatos román aggodalmakban, és erősíteni fogja katonai jelenlétét a térségben – mutatott rá hétfőn Michael Fallon brit védelmi miniszter Bukarestben, a román kollégájával, Mircea Dușával folytatott megbeszélés után.
2015. március 23., 14:492015. március 23., 14:49
Fallon megerősítette: a brit katonák részt vesznek a NATO romániai hadgyakorlatain, a Romániában létesítendő két NATO-vezénylési központ kialakításában, és októberben a konstancai kikötőbe érkeznek a brit flotta legkorszerűbb hadihajói.
„A rakétavédelmi rendszer, miként a neve is jelzi, védelmi jellegű, úgy ahogy maga a NATO is az” – jelentette ki a brit védelmi miniszter Bukarestben, azzal összefüggésben, hogy szombaton a koppenhágai orosz nagykövet megfenyegette az amerikai rakétapajzs elemeit befogadó országokat, így közvetve Romániát is.
Hétvégén a román védelmi illetve külügyminiszter is elutasította Mihail Vanyin koppenhágai orosz nagykövetnek azt a figyelmeztetését, hogy Dánia hadihajói orosz atomrakéták célpontjaivá válhatnak, ha a skandináv ország csatlakozik a NATO tervezett európai rakétavédelmi rendszeréhez, amelyet Moszkva – minden ezzel ellentétes nyugati biztosíték dacára – fenyegetésnek tekint. A rakétavédelmi rendszer első szárazföldi elemeit a tervek szerint a dél-romániai Deveselun helyezik hadrendbe a jövő év folyamán.
A két védelmi miniszter közös sajtóértekezletén Mircea Dușa beszámolt róla: a találkozón az ukrajnai válságot, a Krím félsziget orosz annektálásával kialakult helyzetet elemezték, és egyetértettek abban, hogy a NATO-erőknek egymást váltva kell jelen lenniük a Fekete-tengeren.
A nyugati országok hadihajói azért nem állomásozhatnak hosszabb ideig Konstancán, mert a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb 21 napig maradhatnak a Fekete-tengeren.
Idén Románia 340 hadgyakorlatot rendez, ezek közül 40-ben a NATO-partnerek (köztük amerikai és brit katonák) is részt vesznek – közölte korábban a román védelmi tárca vezetője.
A brit védelmi miniszter Klaus Johannis román államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel is találkozott Bukarestben. Január közepén Philip Hammond brit külügyminiszter járt hivatalos látogatáson a román fővárosban.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!