
Elavult infrastruktúra. Mozdonytűz miatt kellett evakuálni az Arad és Bukarest között közlekedő szerelvény utasait
Fotó: katasztrófavédelem
Mozdonytűz miatt kellett evakuálni az Arad és Bukarest között közlekedő vonat utasait szerdára virradóra.
2024. november 27., 09:542024. november 27., 09:54
A Román Vasúttársaság (CFR) közleménye a mozdonytűz kapcsán tudatta: a vontatóegység hajnali 4 óra körül gyulladt ki a Mehedinţi megyei Balota állomáson, miután füst kezdett gomolyogni a mozdonyból.
Személyi sérülés nem történt.
A Mehedinţi megyei katasztrófavédelem közlése szerint a lángokat sikerült eloltani.
Mint tudatták,
A vasúti közlekedés reggel 7 óra körül indult el, az Arad és Bukarest között közlekedő szerelvényen kívül két másik vonat is késett az incidens miatt.
Mint ismeretes, Romániában a vasúti infrastruktúra elavultsága miatt rendszeresek az ilyen incidensek.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!