2012. május 22., 11:572012. május 22., 11:57
A köztelevíziónak az állami költségvetésbe kellett volna kifizetnie ezt az összeget az évek folyamán. A TVR bizonyos javait is lefoglalták, hogy behajtsák az adósságot.
A román televízió a tavalyi évet 160,8 millió lejes veszteséggel zárta, ami csak 0,71 százalékkal volt kisebb a 2010-es 161,9 millió lejes veszteséghez viszonyítva.
A televízió jelenlegi vezetősége – amely 2010 nyarán vette át az irányítást – azt állítja, hogy az adósság egy részét örökölte az előző vezetéstől, amely a korábban megkötött előnytelen szerződések miatt tovább nőtt. Alexandru Lăzescu elnök-vezérigazgató szerint a román köztelevízió 2005 óta folyamatosan veszteséggel működik.
A TVR vezetősége szerint ez az intézkedés drasztikusan korlátozza az intézmény lehetőségeit, hogy eleget tegyen közfeladatainak, és lefedje a már javában tartó helyhatósági választási kampányt. Figyelmeztetnek, hogy emiatt súlyosan sérülhet a demokratikus folyamat.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.