
Fotó: Mediafax
2007. július 13., 00:002007. július 13., 00:00
„A vissza nem térítendő uniós alapok Románia európai integrációjának legnagyobb előnyét képezik, a román kormány legfőbb prioritása pedig, hogy az összeg minél nagyobb hányadát tudja lehívni” – mondta Călin Popescu-Tăriceanu. A miniszterelnök szerint a stratégiai keretprogram a legfontosabb dokumentum Románia fejlődéséhez. Mint mondta, az infrastruktúra fejlesztésére szánt összegek célja, hogy csökkenjen Románia lemaradása az uniós országokhoz képest. „Ahhoz azonban, hogy ezeket a támogatásokat megkapjuk, az önkormányzatoknak kell minél több fejlesztési tervet kidolgozniuk” – mondta a kormányfő. Hozzátette: a kormány fokozottan figyel arra is, hogy az uniós alapokat a román hatóságok célszerűen és hatékonyan használják fel. „Külön figyelünk arra, hogy ne történjenek visszaélések az európai uniós alapok elköltése során” – ígérte Tăriceanu. Danuta Hübner, az Unió regionális politikáért felelős biztosa az aláírási ceremónián elmondta: az Európai Bizottság eddig is jól együttműködött a román hatóságokkal, és remélhetőleg ez nem fog változni. „A román gazdaság óriási potenciállal rendelkezik, így Románia hamarosan felzárkózik majd az Unió többi tagállamának fejlettségi szintjéhez” – vélekedett az európai biztos. Az Európai Bizottság különben öt operatív programot jóváhagyott már, amelyek keretében mintegy 15 milliárd eurót lehet megpályázni. Az elfogadott programok között van a Regionális Operatív Program és a Környezetvédelmi Operatív Program. A Regionális Operatív Program keretében Románia a 2007–2013 közötti időszakban 4,6 milliárd eurót használhat fel, amelyből 3,7 milliárdot biztosít az EU, a fennmaradó rész társfinanszírozásból származik. Az uniós pénzek legnagyobb hányadát a városok fenntartható fejlesztését célzó projektekkel lehet megpályázni. Városfejlesztésre, illetve a város és a vidék közötti egyenlőtlenségek csökkentésére 1,2 milliárd euró áll rendelkezésre – tájékoztatott Borbély László régiófejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter. A Környezetvédelmi Operatív Program alapján Románia megközelítőleg 4,5 milliárd eurót hívhat le európai pénzalapokból környezetvédelmi projektekre. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter elmondta, a befektetések több prioritási tengelyt céloznak meg: ivóvíz- és szennyvízhálózatok korszerűsítése és bővítése, integrált hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítése és a szennyezett területek rehabilitációja. A városi távfűtési rendszerek korszerűsítésére is lehet pályázni, a természetvédelem terén a védett övezetek hatékony gazdálkodása, a biodiverzitás csökkenése, valamint a természeti források kiapadásának megelőzése a cél. A projektek természeti katasztrófák megelőzésére, árvízvédelemre, valamint a Fekete-tenger partvidéke eróziójának a csökkentésére is vonatkozhatnak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).