
Fotó: Presidency.ro
Románia helye a schengeni övezetben van – jelentette ki hétfőn Bukarestben Roberta Metsola.
2022. december 19., 17:212022. december 19., 17:21
2022. december 20., 00:262022. december 20., 00:26
A Klaus Iohannis államfővel közös sajtótájékoztatóján az Európai Parlament elnöke leszögezte: semmi sem indokolja Románia és Bulgária kizárását a belső határellenőrzés nélküli európai térségből. Hozzátette, hogy az uniós döntéshozók erőfeszítéseket tesznek a helyzet mielőbbi megoldására.
Hangsúlyozta, hogy az ország a schengeni csatlakozás összes feltételét teljesítette, az EP pedig ragaszkodni fog ahhoz, hogy 2023-ben megoldódjon ez az ügy – írja az Agerpres.
Metsola derűlátóan nyilatkozott arról, hogy 2023. január elsejétől Svédország veszi át az EU soros elnökségét.
Metsola hangsúlyozta, az EU-nak humánus bevándorlási politikára van szüksége, ugyanakkor határozottan fel kell lépnie azokkal szemben, akik indokolatlanul érkeznek.
Az EP elnöke nyomatékosította, hogy az EU külső határait meg kell védeni. „Úgy látjuk, hogy az összes tagállam, beleértve Romániát is, a schengeni vívmányok valamennyi elemét alkalmazza, ami eloszlatja az e tekintetben esetlegesen felmerülő aggályokat” – jelentette ki.

Az Európai Bizottság (EB) teljes mértékben támogatja Románia schengeni csatlakozását – közölte szombaton a Cotroceni-palotában Ursula von der Leyen EB-elnök, hangsúlyozva, „fáradhatatlanul” dolgozni fog a mielőbbi megoldás érdekében.
Roberta Metsola azt is kijelentette, hogy Románia rövidesen csatlakozni fog a schengeni térséghez. Leszögezte:
„Ne mondjanak le Európáról, ne hagyjanak magunkra minket” – mondta az EP elnöke a bukaresti parlamentben.
Beszédében Metsola ugyanakkor méltányolta a romániai lakosságnak az ukrajnai menekültekkel szemben tanúsított segítőkészségét, ami szerinte az európai értékek felvállalásának bizonyítéka.
Megemlítette az Európai Parlamentet megrázó, „Netflixbe illő” korrupciós botrányt is, amelynek vétkesei ígérete szerint „nem maradnak büntetlenül”.
Említést tett ugyanakkor a Románia schengeni csatlakozásának leszavazásáról is. „Megmondtam a döntéshozóknak, hogy ez volt a legkiábrándítóbb választásuk. Azt gondolom, rossz döntés volt a csatlakozás elhalasztása. Szeretném világossá tenni, hogy Románia készen áll a schengeni térséghez való csatlakozásra. Önök már több mint egy évtizede készen állnak, és szeretném még egyértelműbben kimondani, hogy Románia hamarosan csatlakozni fog a Schengenhez, mert ez az Önök joga, ez Európa joga. Lejárt az az idő, amikor két Európa létezett, és meggyőződésem, hogy ezt hamarosan mindenki meg fogja érteni” – fogalmazott.
„Ez a közös biztonságunkról, az európaiak közötti egyenlőségről, a közös fenyegetésekkel szembeni egységes válaszkészségünkről szól. Ez egy hiányzó darab Európa építményének mozaikjából, és kötelességünk és felelősségünk, hogy ezt a darabot mielőbb a helyére tegyük” – jelentette ki az Európai Parlament elnöke.
Az 1989 decemberi forradalom évfordulója kapcsán Metsola arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia átment egy forradalmon annak érdekében, hogy „elfoglalhassa méltó helyét Európa asztalánál”. Elismerően szólt ugyanakkor a romániai emberekről, akik „szívüket és otthonaikat nyitották meg” az ukrajnai menekültek előtt.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.
Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.
Logikusan tekintve a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítvány után a két pártnak kellene átvennie a többséget egy új kormány megalakításához – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő szerdán bejelentette: átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását.
A kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány célja kizárólag a jelenlegi miniszterelnök leváltása – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8-12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
szóljon hozzá!