
Utolsóból első. Sorok kigyóznak a visszaváltó helyek előtt
Fotó: Gazda Árpád
A betétdíjas visszaváltási rendszert működtető RetuRo vállalat képes feldolgozni a jelenleg forgalomban lévő hatmilliárd újrahasznosítható italcsomagolást, és jövőre két új gyűjtőközpont is létesül – jelentette ki a cég kommunikációs igazgatója egy keddi szakmai rendezvényen.
2024. október 22., 18:432024. október 22., 18:43
2024. október 22., 18:542024. október 22., 18:54
Anca Marinescu elmondta, hogy a RetuRO folyamatosan fejleszti a rendszer hulladékkezelő és -számláló infrastruktúráját. Ígérete szerint 2025-re a SGR rendezettebb, kiforrottabb lesz, ahogyan más országokban is történt a rendszer bevezetése utáni második és harmadik évben.
,,Ez mesés teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy Romániában a szelektív hulladékgyűjtés korábban szinte nem is létezett, a 15 százalék begyűjtési aránnyal az utolsó helyen állt Európában” – jelentette ki.
A RetuRo korábban arról számolt be, hogy az augusztusi 78 százalékról szeptemberben 81 százalékra nőtt a betétdíjas rendszer keretében visszaváltott italcsomagolások aránya. A vállalat közleménye szerint szeptemberben 453 millió italcsomagolást váltott vissza a lakosság.
és ebből mintegy 144 ezer tonnát eladtak az újrahasznosító vállalatoknak, hogy újabb csomagolóanyagokat állítsanak elő a felhasználásukkal.
Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter a rendezvényen az italcsomagolás-visszaváltó automaták központilag megszervezett elhelyezését javasolta falvakon és kisvárosokban a nehézkes kézi visszaváltás helyett. A volt környezetvédelmi miniszter példaként hozta fel Hargita megyét, ahol a hulladékgazdálkodási vállalat által elhelyezett automatákat egy alkalmazáson keresztül összekapcsolták a környék üzleteivel, amelyekben levásárolhatók a italcsomagolásokért kibocsátott értékjegyek.
Tánczos elmondta azt is, hogy törvényjavaslatot terjesztett a szenátus elé, amely szerint büntetnék azokat a gazdasági szereplőket, amelyek nem teljesítik a visszaváltási rendszer begyűjtésre és újrahasznosításra vonatkozó célkitűzéseit, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
szóljon hozzá!