2008. november 18., 09:492008. november 18., 09:49
A kormányfő erről Traian Băsescuval is tárgyalt, aki pár órával korábban a Dacia gépkocsigyárban tett látogatásakor ugyanezt a javaslatot tette.
Băsescu hozzáfűzte: ezt a lépést abban az esetben szabad megtenni, ha nem ütközik az uniós előírásokba. Véleménye szerint emellett folytatni kell a használt autók beszámításának programját az új gépkocsik vásárlásakor, nagyobb figyelemmel követni a jogtalan gépkocsi-regisztrációt, és hitelt kell nyújtani a Dacia beszállítóinak, akik a gyár leállása miatt anyagi gondokkal küszködnek.
A Renault tulajdonában levő román gépkocsigyárban november 20. és december 7. között szünetel a munka. A vállalat a megrendelések hiányával indokolta a kényszerszabadság szükségét, valamint azzal, hogy Romániát elárasztják az uniós országokból importált olcsó és használt gépkocsik.
A külföldről Romániába vitt használt gépkocsik aránya 105 százalékkal emelkedett az utóbbi tíz hónap alatt tavalyhoz képest, ezzel párhuzamosan 20-30 százalékkal esett vissza az új autók.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.