
A tanügyi szakszervezetek tüntetései rendszeressé váltak. Képünk illusztráció
Fotó: FSLI/Facebook
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ javaslatot tett arra a kormánykoalícióban, hogy a tanügyre ne vonatkozzon a személyi kiadások 10 százalékos csökkentése, amelyet a közigazgatási reformról szóló tervezet ír majd elő. A tanügyi szakszervezetek szerdán az oktatási minisztérium előtt tüntettek a tervezett megszorítások miatt.
2025. november 19., 19:492025. november 19., 19:49
A szövetségi elnök azzal indokolta a javaslatot, hogy a nyáron elfogadott első deficitcsökkentő csomagban már szerepeltek a tanügyet érintő intézkedések, például 18-ról 20-ra nőtt a pedagógusok kötelező heti óraszáma és csökkent az óradíjakra szánt összeg is. Kelemen szerint nem lenne korrekt, ha most újabb csökkentéseket eszközölnének az ágazatban. „Ez az egyetlen kivétel, amelyet mi elfogadunk, sőt javasoltunk” – fogalmazott.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy évig alternatívaként itt is lehetőség van a személyi kiadások csökkentésére. Az RMDSZ elnöke azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok közel egyharmadát – amelyeknél a maximális létszámnál kevesebben dolgoznak – egyáltalán nem fogják érinteni ezek az intézkedések – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Mint azt korábban megírtuk, szerdán az oktatási minisztérium előtt szerveztek tiltakozó megmozdulást a tanügyi szakszervezetek, hangot adva elégedetlenségüknek a személyi kiadások várható 10 százalékos csökkentése miatt. A tüntetők Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatás költségvetésének újabb csökkentésére vonatkozó tervek elvetését követelték.

Az oktatási minisztérium előtt szerveztek tiltakozó megmozdulást szerdán a tanügyi szakszervezetek – elégedetlenségük oka a személyi kiadások várható 10 százalékos csökkentése.
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben hangsúlyozták, a tanügyi rendszer jelenleg is számos problémával küzd, köztük:
Ilyen körülmények között a személyi költségek 10 százalékos csökkentése „példa nélküli válságot” idézne elő – mutattak rá. A szakszervezetek közös közleménye szerint az intézkedés amellett, hogy nem időszerű, mélységesen igazságtalan, és súlyosan sértené a gyerekek oktatáshoz való jogát.
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint a költségvetési hiány csökkentésére irányuló intézkedéseken dolgozók nincsenek tisztában a romániai tanügy helyzetével, nem tudják, hogy gyerekek ezreit jelenleg is szakképzetlen pedagógusok tanítják, és tanárok százai mondanak le naponta az óradíjjal fizetett óráikról.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!