Menesztés után kizárás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A demokraták kiutasították soraikból az ARIS-vezetőket Alig néhány nappal azután, hogy Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök menesztette tisztségéből Ana Maria Cristinát és Gabriela Vasilét, a Külföldi Befektetések Országos Ügynökségének (ARIS) elnökét, illetve alelnökét, a Demokrata Párt (PD) állandó bizottsága tegnapi ülésén úgy döntött: kizárják az alakulatból a két tisztségviselőt.

2006. augusztus 22., 00:002006. augusztus 22., 00:00

Amint arról beszámoltunk, a közhivatalnoki tisztségükkel összeférhetetlen magatartásra hivatkozva menesztette Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök Ana Maria Cristinát és Gabriela Vasilét, miután múlt héten a két vezető kölcsönösen illetéktelen javak elfogadásával vádolta egymást. Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke szerint a két menesztett vezető óriási csalódást okozott a PD-nek, ugyanakkor rendkívül rossz hatással van a párt közmegítélésére.
A PD eközben Ana Maria Cristina utódjáról is döntött: Marian Neagut jelölte az ARIS elnöki tisztségébe. A 30 éves politikus eddig a Pénzügyminisztériumban dolgozott szakértőként, egy évig pedig a miniszterelnök gazdasági ügyekben illetékes tanácsadója volt. Neagu közgazdászdiplomával rendelkezik, és makrogazdasági szakértőként tartják számon. „Hozzáértő személyt jelöltünk, aki képes visszaállítani az ARIS hitelét” – jellemezte Marian Neagut a demokraták elnöke. A megürült alelnöki székbe a PD egyelőre nem javasolt senkit, mivel Boc szerint előbb meg kell várni a kormány hatáskörébe tartozó ügynökségek átszervezésére vonatkozó koalíciós tárgyalások végét. Előfordulhat ugyanis, hogy nem kell új személyt jelölni erre a tisztségre. Mint ismeretes, a kormány átszervezése az államtitkárok számának csökkentésével kezdődött, és a kormány hatáskörébe tartozó ügynökségek átszervezésével folytatódik.
A demokraták egyelőre nem hoztak döntést Marius Marinescu szenátor ügyében, ám az ülésen többen is kérték a politikus kizárását. Marinescu neve ugyancsak az ARIS-botrány kapcsán merült fel: Ana Maria Cristina ugyanis azt állította, hogy a demokrata párti politikus az ARIS elnökségét akarja megkaparintani, és Gabriela Vasilét is felhasználja célja elérésére. A Mediafax hírügynökség a Demokrata Párthoz közel álló forrásokra hivatkozva tegnap arról számolt be, hogy Marinescu kizárását Emil Boc akadályozta volna meg azért, hogy a kormánykoalíció ne veszítsen szavazatot a szenátusban, ahol amúgy is bizonytalan a kormánypártok többsége.


Távozik a demokratáktól Aurel Teodorescu
Lemondott demokrata pártbeli (PD) tagságáról Aurel Teodorescu, az Országos Munkaerő-közvetítő Hivatal elnöke annak ellenére, hogy Emil Boc pártelnök elégedettnek mutatkozott tevékenységével, és a PD állandó bizottsági ülésén sem javasolták kizárását. Teodorescuról, akárcsak Silvian Ionescuról, a környezetvédelmi felügyelőség vezetőjéről Marius Oprea történész, a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója állította, hogy a Szekuritáté tisztjei voltak. A tisztségviselők elismerték, hogy a volt titkosszolgálatnál szolgáltak. Ennek ellenére a PD elöljárói úgy vélték, nincs bizonyíték arra, hogy Teodorescu és Ionescu politikai rendőrségi tevékenységet folytatott.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt