Hirdetés

Megvesztegethette az Ericsson Románia Dan Nica távközlési minisztert

Korrupcióval vádolta meg Dan Nica távközlési minisztert Thomas Lundin, az Ericsson Románia korábbi vezérigazgatója a Rise Project oknyomozó portál tényfeltáró újságírói szerint. A svéd távközlési cég romániai leányvállalatának egykori vezetője szerint a 2000-es évek elején jelentős összegeket fizetett Nicának – aki 2000 és 2004 között, de idén, májusi kinevezése előtt is irányította a tárcát – azért, hogy a kormány nekik ítélje oda a 112-es sürgősségi hívórendszer kiépítésének jogát.

Balogh Levente

2012. november 08., 20:052012. november 08., 20:05

Mindez annak kapcsán merült föl, hogy az Ericsson meggyanúsította Lundint, hogy romániai ténykedése idején mintegy hétmillió dollárt sikkasztott a cégtől.

A Rise Project svéd újságírók segítségével szerezte meg a Lundin ügyvédei által a perben a stockholmi bíróságra idén júliusban benyújtott dokumentumokat, amelyekben a korábbi vezérigazgató arra hivatkozik, hogy a kérdéses összeget Dan Nica távközlési miniszter megvesztegetésére használta fel. Bár több politikusról van szó, a Nicáé az egyetlen név, amelyet megemlítenek a dokumentumokban. Mellette a titkosszolgálat két tábornoka is az ügy részese lehet. Egyikük a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) korábbi vezetője, Tudor Tănase, aki az Ericsson Románia tanácsadója volt. Lundin szerint a két tábornok közreműködött az Ericssonnak kedvező ügylet tető alá hozásában. A bukaresti kormány 2003 júliusában bízta meg az Ericssont a 112-es rendszer kiépítésével. A szerződés értéke 40 millió dollár volt. A kormány pályáztatás nélkül ítélte oda a projektet a svéd cégnek, arra hivatkozva, hogy sürgős ügyről van szó.

Lundinék a szóban forgó beadványban arra hivatkoznak, hogy Nica lefizetésével csupán a cég érdekeit védték, a vezérigazgatónak semmilyen személyes haszna nem származott az ügyletből. Lundin szerint a cég romániai leányvállalatának többi vezetője is tudott a kenőpénzekről, amelyeket offshore cégeken, illetve svájci bankszámlákon keresztül juttattak el a címzettekhez. Nica ugyanakkor vehemensen cáfolja a Lundin által mondottakat. A vádakat rossz viccnek minősítette, és kijelentette, hogy mandátuma idején csak hivatalos tárgyalásokon találkozott Lundinnal, amelyeken az sohasem kért semmilyen szívességet tőle. Nica közölte: arra gyanakszik, hogy az ügyet valakik választási kampányfogásként akarják felhasználni a lejáratására.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés