Hirdetés

Megújították a magyar-román munkafelügyeleti együttműködési megállapodást

Megújították a magyar és a román munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési szervezetek együttműködési megállapodását - közölte hétfőn a magyar Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

2011. október 24., 13:312011. október 24., 13:31

A közlemény szerint az érintett tárcák élén, a felügyelőségek vezetőségében bekövetkezett változások, az ellenőrzési munka főbb célterületeinek, módszereinek változásai is indokolták a 2008-ban aláírt magyar-román munkafelügyeleti együttműködés hétvégi megújítását.

Az OMMF közleményében kitért arra is, hogy a két ország illetékesei közötti megbeszélésen szó volt egyebek mellett a határ menti megyék felügyelőségei közötti együttműködés kiszélesítéséről, a határ mindkét oldalán tevékenykedő vállalkozásoknál tartott, egyes ellenőrzési jegyzőkönyvek esetleges megküldéséről, a kiemelt ellenőrzési célterületekről, illetve a feketefoglalkoztatás visszaszorításának lehetőségeiről.  

Mint a főfelügyelőség írta, a román munkaügyi, munkavédelmi ellenőrzések kiemelt területeiről Dantes Nicolae Bratu főfelügyelő beszámolva szólt arról, hogy a fakitermelésben, az építőiparban, és a jelentős számú külföldi tulajdonban lévő sütőipari üzemekben érdekelt vállalkozások hívják fel legtöbbször magukra a felügyelők figyelmét a munkahelyi fegyelem hiányából, az  alkoholfogyasztásból eredő veszélyes helyzetek és balesetek nagy számával. Emellett, a fakitermelésben dolgozó kisebb vállalkozások a feketefoglalkoztatásban is élen járnak. 

A bejelentés nélküli foglalkoztatás Romániában jelentős kockázattal jár, ugyanis az egy feketén foglalkoztatott munkavállalóért kiróható 5.000 eurós pénzbírság kivételesen magasnak számít a térségben, és 5 feketemunkás után nem közigazgatási, hanem bűnvádi eljárást indítanak a vétkes munkáltató ellen.

Mindkét országban szerveznek olyan ellenőrzéseket, melyek egy-egy munkáltatói csoportot céloznak meg. Míg az idén a magyarországi felügyelőségek a karbantartásra vonatkozó előírások betartását, a bankokat, a vagyonvédelmi a vállalkozásokat, a postai szolgáltatókat, a szórakozóhelyeket vagy éppen a húsipari cégeket vették górcső alá az év különböző időszakaiban, addig romániai ellenőrök az erdészetekben, az építkezéseken, a kikötőkben és a nyári szezon kezdetekor a tengerparti vendéglátó-ipari egységekben végeztek célzott  ellenőrzéseket.

 
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés