Hirdetés

Megtorlás Toró T. Tibor ellen

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Tőkés László támogatása miatt a képviselő nem vehet részt az RMDSZ ügyeiről szóló belső vitákon Megvonhatja az RMDSZ a politikai bizalmat Toró T. Tibor parlamenti képviselőtől, akit azzal vádolnak, hogy az európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampány során a szövetség ellen, Tőkés László oldalán foglalt állást. Lapunk jól értesült forrásokból úgy tudja, az RMDSZ képviselőházi frakciójának tegnapi ülésén rendkívül éles támadások érték a Temes megyei képviselőt amiatt, hogy részt vett és felszólalt a független jelölt kampányrendezvényein.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. november 28., 00:002007. november 28., 00:00

A frakcióülésen részt vett Markó Béla, a szövetség elnöke is, aki bevezetőként rövid, néhány mondatos elemzést tartott az EP-választásokról, az ülés fő témája azonban a pártfegyelem szigorítása, illetve Toró magatartása volt. Forrásaink szerint Markó egyértelműen kijelentette, hogy megvonja a politikai bizalmat a képviselőtől – aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöki tisztségét is betölti – és hozzátette, magánemberként is hasonlóan viszonyul majd Toróhoz. A Temes megyei képviselő sorsáról várhatóan a Markó által december 8-ra összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) dönt majd, ugyanakkor a kérdést már pénteken megvitatja az RMDSZ Állandó Tanácsa. Az alapszabály szerint a lehetséges szankciók a figyelmeztetéstől az alakulatból való kizárásig terjedhetnek.
Az RMDSZ-frakció több tagja élesen támadta Torót, aki szerintük nemcsak a szövetség alapszabályát szegte meg azzal, hogy kiállt az RMDSZ ellen versenyző jelölt mellett, hanem erkölcsileg is elmarasztalható. Többen – főleg Lakatos Péter Bihar megyei képviselő és Markó Béla – azzal vádolták Torót, hogy hazudott, és félretájékoztatta a közvéleményt a Tőkés Lászlóval korábban folytatott tárgyalásokról és megegyezési kísérletekről.
A frakció több tagja jelezte: ezek után nem tudnak, és nem is kívánnak együttműködni a képviselőcsoportban Toróval, és sürgették az alapszabályzat vonatkozó előírásainak alkalmazását. Egyébként az RMDSZ aradi kongreszszusán elfogadott szabályzat 139. cikkelye kimondja: „a szövetséggel szembeni kötelezettség megszegésének minősül, ha egy tag vagy tisztségviselő helyhatósági vagy parlamenti választások során az RMDSZ jelöltjeivel szemben indul, támogatja az ellenjelölteket, vagy az RMDSZ jelöltjeinek nem támogatására buzdít”.
Toró T. Tibor a Krónika érdeklődésére elmondta, a tegnapi frakcióülésen is kifejtette azt, amit korábban többször is hangoztatott: véleménye szerint az RMDSZ a politikai képviseletre való megbízást nem a szövetség tagjaitól, hanem az erdélyi magyar közösségtől kapta. Toró szerint az EP-választáson született magyar eredmények annak tulajdoníthatók, hogy a magyarságnak most először volt választási lehetősége. A választások üzenete az, hogy két politikai alapállásnak van legitimációja, az egyik 60 százalékot kapott, a másik 40-et. „Úgy gondolom, hogy a frakció a magyar közösségé, bár most éppen RMDSZ-frakciónak hívják. Ebben a képviselői csoportban annak a bizonyos 40 százaléknak a képviselőjeként helyem van, a frakcióban pedig a magyar ügyet együtt kell képviselnünk. Ebben a frakcióban együttműködésre vagyunk ítélve” – fogalmazott a politikus.
Márton Árpád frakcióvezető arra kérte Torót, hogy az RMDSZ belső ügyeit érintő kérdések megvitatásakor ne vegyen részt a képviselőcsoport ülésein, ő pedig frakcióvezetőként egyeztetni fog Toróval, ha közös fellépésre van szükség. Ebbe egyébként Toró beleegyezett.
Mint ismeretes, Torón kívül Antal Árpád András és Tamás Sándor Kovászna megyei, illetve Garda Dezső Hargita megyei képviselő is részt vett Tőkés László kampányrendezvényein. Forrásaink szerint a frakcióülésen Gardát is bírálatok érték, ő azonban tisztázta, hogy nem kampányolt az RMDSZ ellen. Részt vett ugyan egy Tőkés-rendezvényen, de még a választási kampány előtt, és aktív korteskedést sem folytatott, védekezett Garda Dezső. Az RMDSZ-frakció egyébként sem ellene, sem Antal, sem pedig Tamás ellen nem szorgalmazta az alapszabály által előírt szankciók alkalmazását.
Toró T. Tibor lapunknak elmondta, az SZKT-döntésig formálisan a frakció tagja marad, ha pedig az RMDSZ „miniparlamentje” megvonja tőle a bizalmat, akkor független képviselőként dolgozik majd tovább az alsóházban, és képviseli továbbra is azt az értékrendet, amely mellett a kampány során kiállt.
A frakcióülésen egyébként senki nem vetette fel a megbocsátás lehetőségét. Különben Lakatos Péter természetesnek nevezte, hogy a „Toró-ügy” idáig fajult, hiszen szerinte a képviselő ellen sokkal korábban fel kellett volna lépnie az RMDSZ-nek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés