Hirdetés

Megszűnik Markó Béla kormánytisztsége?

Lapzártánk idején még tartott a koalíciós pártok vezetőinek találkozója, amelyen a Tãriceanu-kabinet szerkezeti átalakításáról tárgyaltak. Ezt megelőzően a D. A. Szövetséget alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Demokrata Párt (PD) vezetői külön megbeszéléseken dolgozták ki álláspontjaikat, és többek között megállapodtak a három államminiszteri tisztség megszüntetéséről.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. május 30., 00:002006. május 30., 00:00

Radu Berceanu PD-szenátor a D. A. Szövetség ülése után közölte: megállapodtak a három államminiszteri funkció megszüntetésében, amelyek közül az egyiket Markó Béla RMDSZ-elnök tölti be. A PNL és a PD korábban eltérő álláspontot alakított ki a kormányátalakítás kapcsán: a PD a szaktárcák számának csökkentésére helyezi a hangsúlyt, a PNL viszont inkább a kormányzati tisztségviselők teljesítményének elemzéséből indulna ki. A demokraták legfeljebb 15–17 miniszterből álló kormányt szeretnének, míg a liberálisok szerint előbb a kormány átalakításának elveit kell meghatározni, és csak ezután rátérni a módosításokra. Emil Boc PD-elnök tegnap többek között a közpénzekkel való takarékosságot, valamint a kormányzati szervek adminisztratív teljesítményének javítását említette a kormányátalakítás mellett szóló érvek közül. A liberálisok abban állapodtak meg, hogy továbbra is támogatják Gheorghe Flutur mezőgazdasági és Eugen Nicolãescu egészségügyi minisztert. A Mediafax hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó demokrata források szerint a PD javaslatai között szerepelt a Fejlesztési Minisztérium létrehozása, amely a fejlesztésekre szánt pénzalapokat kezelné, beleértve az EU-alapokat. Az új tárca vezetőjét a PD adná, a demokraták ugyanakkor átengednék az RMDSZ-nek a szállításügyi tárca vezetését. Az idézett források szerint a poszt egyik várományosa Gheorghe Pogea, aki a kormányátalakítás után elveszítené miniszterelnök-helyettesi tisztségét, de az új minisztérium élére Anca Boagiu is kerülhet, miután az általa vezetett integrációs szaktárcát európai ügyekkel foglalkozó államtitkársággá alakítanák. Az RMDSZ már javasolta, hogy a szállításügyi minisztérium vezetését Borbély László tárca nélküli miniszter vegye át. Kelemen Hunor képviselő szerint az RMDSZ konkrét javaslatokat vár a kormányátalakítás kapcsán, és hangsúlyozta: ha ezek a javaslatok túllépnek a koalíciós megállapodás keretein, a szövetség kérni fogja a protokollum újratárgyalását.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés