2007. július 31., 00:002007. július 31., 00:00
A miniszter egy, a tanügyi szakszervezetekkel folytatott találkozón ecsetelte a vizsgák megszüntetésével kapcsolatos elképzelését, hozzátéve: a tesztek nem jelentik a valós tudás felmérését, egyszerűen a gimnáziumokba való bejutás sorrendjét szabják meg. A szaktárca képviselői még a tavaly felvetették annak lehetőségét, hogy a nyolcadik osztályosok tudásszintjét időközönkénti tesztekkel mérjék fel, és az ezeken elért eredményeket vegyék figyelembe a gimnáziumba való bejutásnál. Ha a képességfelmérő vizsgák eltűnnek, akkor a diákok tudásszintjének ellenőrzése akár az egységes tételeken alapuló felméréssel is megoldható lenne. Idén egyébként a nyolcadik osztályosoknak 80 százaléka sikerrel vizsgázott, ami négyszázalékos növekedést jelent 2006-hoz képest.
A szakszervezeti vezetőkkel folytatott tegnapi egyeztetések során a tanintézeteknek nyújtott kormánytámogatások kihasználásáról is szó esett. A miniszter szerint több megyében összesen tíz százalékát használták fel a jóváhagyott juttatásnak, és a jól teljesítő megyékben is legtöbb 60 százalékot ért el a támogatások kihasználtsága. Adomniţei a készülő tanügyi törvénytervezetről szólva kifejtette: a tervezet legkésőbb szeptemberben kerül a parlament és a kormány asztalára. A miniszter azt is közölte, az óvodákban tapasztalt helyhiány néhány éven belül megoldódik. E célból 2013-ig, 750 intézetet korszerűsítenek uniós alapokból. Az érdekképviseletek vezetőivel szerdán tárgyal újra a minisztérium küldöttsége, amikor is a támogatások leosztása, a tanerők kinevezési eljárása valamint az egyetemi autonómia kerül terítékre.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).