„Megszelídített” Országos Feddhetetlenségi Ügynökség

Jelentősen szelídült az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozására vonatkozó törvénytervezet, ám továbbra is akadnak benne olyan cikkelyek, amelyek sértik az emberi jogokat – jelentette ki a Krónikának Borbély László területrendezési miniszter, miután Traian Bãsescu államfő sürgetésére a kormány elfogadta a jogszabályt legutóbbi ülésén.

2006. július 07., 00:002006. július 07., 00:00

Amint arról korábban beszámoltunk, az ANI a különböző köztisztségeket betöltő személyek vagyonnyilatkozatainak ellenőrzését végezné, ám a működését szabályozó jogszabályt számos civil szervezet és több politikai párt – így az RMDSZ is – ellenezte, arra hivatkozva, hogy túlzott jogokat biztosítana az ügynökségnél dolgozó nyomozóknak, és alapvető emberi jogokat sértene.
A kormány által elfogadott verzióból egyelőre kivették az érdekellentétekről szóló részt, mivel annak ellenőrzésére létezik már törvényes keret, ugyanakkor kikerültek a szövegből azok a részek is, amelyek bírósági engedély nélküli házkutatásra jogosították volna fel a nyomozókat. „Annak ellenére, hogy a Monica Macovei igazságügyi miniszterrel történt egyeztetések után sokat javult a törvénytervezet, a parlamenti vitán további módosításokra van szükség” – szögezte le Borbély. Monica Macovei üdvözölte, hogy a kormány elfogadta a tervezetet, és hangsúlyozta, hogy az ANI működése nem esik egybe az ügyészség, illetve az igazságszolgáltatás hatáskörével, valamint hogy nem sérti az alapvető emberi jogokat. A jogszabály elfogadása különben Románia európai uniós csatlakozásának egyik feltétele, az Európai Bizottság pedig kérte, hogy ősszel az ügynökség kezdje el működését. Egyelőre azonban nem tudni, hogy a jogszabály parlamenti vitájára mikor kerül sor.
Az ügynökség különben önálló szervként működne, és a parlament és a kormány tagjainak, bíráknak, ügyészeknek, diplomatáknak, polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, valamint egyházfőknek a vagyonát, illetve összeférhetetlenségét ellenőrizné. A nyomozóknak azonban – szemben a Monica Macovei által eredetileg beterjesztett verzióval – nincs joguk behatolni az ellenőrzött személy lakásába, és csak az Országos Pénzmosás Elleni Hivataltól kérhetnek információkat az illetőről, ugyanakkor nem hallgathatnak le telefonbeszélgetéseket. A vizsgálatot akár hivatalból, akár feljelentések alapján elkezdheti az ügynökség. Az új jogszabály ugyanakkor korlátozná az ügyvédek, közjegyzők és törvényszéki végrehajtók politikai tevékenységét.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni