2013. március 18., 07:192013. március 18., 07:19
A miniszter szerint a magánszféra bevonásával kellene megvalósítani a beruházást, amelynek becsült értéke 4 milliárd euró.
Fenechiu rámutatott: a borsi határ és a Bukarest között tervezett észak-erdélyi autópálya eddig megépített szakasza Aranyosgyéresig tart, így logikus, hogy innen egyenes út vezessen Moldváig. „A projektről már egyeztettem egyebek mellett az Európai Befektetési Bank és a Világbank illetékeseivel. Ugyanakkor több nagyvállalat is érdeklődött a Jászvásárról induló autópálya megépítése iránt” – közölte a miniszter. Emlékeztetett: a sztráda a transzeurópai közlekedési hálózat része, így a beruházást az Európai Unió is finanszírozza. Fenechiu ugyanakkor biztosította az illetékeseket, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy az autópálya építése minél olcsóbb legyen. Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: ha Fenechiu vagy bárki más megtalálja a módját, hogyan lehetne a köz- és a magánszféra együttműködésével megépíteni a sztrádát, a kormány teljes mellszélességgel támogatni fogja az öletet.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.