
Fotó: Haáz Vince
Romániának kell még kapnia a Moderna vakcinagyártótól 1,2 millió adag Covid-19 elleni oltást, amit már több mint két évvel ezelőtt kifizettek – jelentette be kedden Alexandu Rafila egészségügyi miniszter.
2023. december 05., 16:062023. december 05., 16:06
Az oltóanyagot az eredeti szerződéshez küldött előlegként már 2020-ban kifizették. Gyakorlatilag tehát mindenképpen le kell szállítani ezt a mennyiséget, mert már több mint két évvel ezelőtt fizettek érte” – magyarázta Rafila.
Az egészségügyi miniszter a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek életminősége Romániában címmel szervezett vitán vett kedden részt.

Klaus Iohannis államfő hétfőn elküldte Alina Gorghiu igazságügyi miniszternek a Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek elleni bűnvádi eljárás elindítására vonatkozó kérelmet – jelentette be a bukaresti államelnöki hivatal.

Az oltás jog, és nem kötelesség, az országos immunizálási stratégiának semmi köze a beoltás kötelezővé tételéhez – hangsúlyozta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter A kormány órája elnevezésű, keddi parlamenti meghallgatáson.
Az áram- és földgáztermeléssel és -szállítással kapcsolatos, mintegy 3,5 milliárd dollár értékű beruházásokat jelentett be szombaton Bogdan Ivan energiaügyi miniszter. A cernavodai atomerőműbe történő beruházás nyomán a 3-as és a 4-es blokk hoz
Újabb hivatalos romániai munkaszüneti nap tűnt fel a láthatáron: május 10-ét is szabadnapnak nyilvánítanák, mivel ez a nap Románia nemzeti függetlenségének napja.
Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le a hatóságok az elmúlt két hétben végrehajtott akcióik során. A drograzzia több tucat házkutatást is érintett.
Az RMDSZ szerint a politikai stabilitás érdekében a bukaresti négypárti koalíciónak folytatnia kellene a munkát. A szövetség nehezen tart működőképesnek egy kisebbségi kormányt, ha a szociáldemokraták (PSD) visszahívják minisztereiket a kormányból.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken megismételte, hogy nem áll szándékában lemondani, de nem is készített elő intézkedéseket a következő időszakra, mivel a jelenlegi romániai kormányválságot a szociáldemokraták idézték elő.
Nicusor Dan államfő megszegte megválasztásakor tett ígéreteit, és a rendszer megváltoztatása helyett szolgálja azt – ezzel vádolja az elnököt 25 civil szervezet egy pénteken közzé tett nyílt levélben.
Az állami vállalatok reformjának végrehajtása valós eredményeket hoz majd a gazdaságban és az állami költségvetésben, Románia és az emberek javát szolgálva – jelentette ki Ilie Bolojan.
Hétfőn délután öt órakor dönti el a bukaresti kormánykoalícióban a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnökkel, vagy nélküle akar tovább kormányozni – közölte pénteken a párt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) elsőfokú riasztást adott ki pénteken fokozott légköri instabilitás és erős szélfúvás miatt az ország több régiójában.
Nincs értelme tárgyalni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a koalíció folytatásáról, ha megbuktatja a jelenlegi kormányt, Nicuşor Dan elnök pedig közvetítőként viselkedik a jelenlegi politikai válságban – jelentette ki Radu Miruţă védelmi miniszter.
szóljon hozzá!