
Nem tágítanak. Közös asztalnál a három nagy tanügyi szakszervezet vezetői a román kormány minisztereivel
Fotó: FSLI/Facebook
Az oktatási szakszervezetek vezetői a hétfői egyeztetésen azt kérték a kormánytól, hogy az új közalkalmazotti bértörvény január elsejei hatályba lépéséig a tanügyi alkalmazottak fizetésének kiszámításakor a jelenlegi bérrácsban szereplő szorzókat ne 2500 lejre, hanem az országos minimálbérre, 3000 lejre alkalmazzák. Közölték, hogy minél előbb választ várnak javaslatukra a kormánytól.
2023. május 29., 21:092023. május 29., 21:09
2023. május 29., 21:272023. május 29., 21:27
A szakszervezeti vezetők bejelentették azt is, hogy nem mondanak le a keddre tervezett tiltakozó felvonulásokról, és felkérték Klaus Iohannis államelnököt, hogy fogadja őket, és közvetítsen a tanügyi alkalmazottak és a kormány közötti konfliktusban. A hétfői tárgyalások végén a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu a sajtónak elmondta: elismételték a kormány képviselőinek, hogy fizetésemelést kérnek még az új közalkalmazotti bértörvény január elsejei hatályba lépése előtt. Emellett elvárásuk szerint a kormánynak egy jogszabályban kell rögzítenie, hogy
Hozzátette: abban állapodtak meg, hogy a munkaügyi miniszter továbbítja a javaslatot a kormányfőnek és a koalíció vezetőinek, és várják a kormány mielőbbi visszajelzését. Hăncescu tájékoztatása szerint abban is megegyeztek, hogy elkezdik a tárgyalásokat a kormánnyal az új közalkalmazotti bértörvény bérrácsairól. Hangsúlyozta azonban, hogy a szakszervezeti tagok mindenekelőtt elvárják egy olyan jogszabály elfogadását, ami szavatolja a fizetésük növelését az általuk kért módon.
Marius Nistor, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke a tárgyalások után leszögezte: a kormánykoalíció vezetőinek dönteniük kell a szakszervezeti szövetségek két javaslatáról. „Mi nem szeretnénk folytatni a tiltakozó akciót, azt szeretnénk, hogy minél előbb visszatérjünk a katedrához, de mindez attól függ, hogy a kormánykoalíció milyen gyorsan hozza meg a döntést” – idézte az Agerpres hírügynökség Nistort. Az újságíróknak arra a kérdésére, hogy megtartják-e a keddre tervezett tiltakozó felvonulásokat, Nistor igennel válaszolt. )A keddi tiltakozó felvonulásra mindenképpen sor kerül. Jelenleg nincs okunk lemondani róla” – jelentette ki.
Anton Hadăr, az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, a felsőoktatásban dolgozóknak a közoktatási alkalmazottakéhoz hasonló igényeik vannak. Azaz egy pályakezdő egyetemi oktató fizetése ne legyen kisebb az országos bruttó átlagbérnél, a nyugdíjazás előtt álló egyetemi tanárnak pedig ugyanakkora fizetése legyen, mint egy kórházi sürgősségi osztály főorvosának. „Ezek a dolgok ismertek, és még a Világbank is egyetért velük. Tehát ne mondogassák, hogy a Világbanktól függ, konzultálniuk kell az intézménnyel. A bérrácsok tervezeteinek nagy része Budăi miniszter úrnál van már, és arra várunk, hogy ő továbbítsa azokat az ország irányítóinak. Várjuk, hogy politikai döntéssel elfogadják, különben a konfliktusok folytatódni fognak. És láthatták, hogy ma a felsőoktatásban dolgozók is megmozdultak. Temesváron 500 ember tüntetett. Holnap Kolozsváron is sokan fognak kimenni a felvonulásra” – nyilatkozta Hadăr.
A szakszervezeti vezetők azt is elmondták, hogy a követeléseiket rendező intézkedéseket már júniustól alkalmazni kell, mert a késlekedés csak súlyosbítani fogja a válságot. „Nem értettük meg, hogy miért szüneteltette a kormány három napig a tárgyalásokat. Péntektől hétfőig megvitathatták volna az intézkedéseket, megtalálhatták volna a megoldást, mivel már ismerték a szakszervezeti szövetségek követeléseit” – mondta Nistor.
Arra a felvetésre, miszerint egyes sztrájkoló tanárok részt vesznek az érettségi vizsgára való beiratkozás folyamatának lebonyolításában, a szakszervezeti vezető azt mondta, hogy ez a pedagógusok önálló döntése. „Senki sem kényszeríthet rájuk abszolút semmit. Talán értékelni kellene, hogy a sérelmeik ellenére tettek egy bizonyos gesztust, de a döntéshozók ne alapozzanak örökké a tanárok megértésére. Tisztelettel felhívom a figyelmet arra, hogy a pedagógusok, a kisegítő tanszemélyzet és a kisegítő személyzet többsége sztrájkol” – tette hozzá a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Ligia Deca tanügyminiszter azt ígérte hétfőn, hogy egyetlen tanuló tanulmányi helyzete nem marad lezáratlanul, és az összes nyolcadikos, illetve végzős diáknak lehetősége lesz vizsgázni.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!