
Fotó: Rab Zoltán
Őrizetbe vette hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Romarm védelmi ipari állami vállalatcsoport vezérigazgatóját, Gabriel Ţuţut hivatali visszaéléssel, befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják a koronavírus-járvány alatt végrehajtott egészségügyi beszerzések ügyében.
2023. január 30., 18:502023. január 30., 18:50
2023. január 30., 20:152023. január 30., 20:15
A DNA közleménye szerint egy további személy ellen befolyás vásárlása gyanújával vizsgálódnak ugyanebben az ügyben. Amint arról beszámoltunk, bukaresti sajtóértesülések szerint a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányáról, Victor Piţurcáról van szó. A vádhatóság szerint 2020 márciusa és 2021 szeptembere között Gabriel Ţuţu a Romarm vezetőjeként a törvényi előírásokat megszegve két közbeszerzési szerződést írt alá egy több cégből álló társulással védőmaszkok gyártására szolgáló hét gép megvásárlására, amelyek azonban nem feleltek meg a szabványoknak.
A két szerződéssel 8 647 584 lejes kárt okoztak a Romarmnak, ennyibe kerültek ugyanis a gépek, a megvásárolt alapanyagok, illetve az utólag beszerzett alkatrészek és a kapcsolódó szolgáltatások.
A DNA szerint ugyanakkor 2020. március 19-e és április 10-e között Gabriel Ţuţu egyebek mellett azt kérte a társuláshoz tartozó cégektől, hogy vonják be az egyik barátját a védelmi minisztériumnak szánt nem megfelelő védőmaszkok beszállításába. Bár az illető nem végzett a beszállítói szerződéshez kapcsolódó tevékenységet, a társulásnak egy tanácsadói szerződés alapján át kellett utalnia neki a szerződésekből származó profit 40 százalékát – idézte a vádhatóság közleményét az Agerpres hírügynökség.
Ezekért a „szolgáltatásokért” cserében Gabriel Ţuţu megígérte a társuláshoz tartozó cégeknek: befolyását latba vetve kijárja a védelmi minisztérium illetékeseinél, hogy versenytárgyalás nélkül ítéljék oda nekik a szerződéseket, problémamentes legyen a termékek átvétele és időben történjen meg a kifizetés. Mindezekért Gabriel Ţuţu 50 ezer lejt kapott az ügyészek szerint. Az ügyben további személyek ellen is vizsgálódnak.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!