
Fotó: Mediafax
A testület tulajdonképpenalapfokon ismételte meg azt az ítéletet, amelyet1999 nyarán egyszer már jogerősen kimondott. A kéttábornok azonban egy napot sem ült le a korábbiítéletben kiszabott 15 évi börtönbüntetésből.Stãnculescu külföldre szökött, Chiþac pedigbetegsége miatt maradt szabadlábon mindaddig, míg2000-ben baloldali kormány került hatalomra Romániában.A Nãstase-kabinet által kinevezett Joiþã Tãnase főügyészpedig 2001 tavaszán felfüggesztette abüntetés-végrehajtást, majd rendkívüliperújrafelvételt kezdeményezett. A LegfelsőbbBíróság 2004 márciusában a persorán elkövetett formai hibákra hivatkozvarendelte el a per újratárgyalását. Afelhozott formai kifogások között szerepelt, hogyannak idején nem a szabályoknak megfelelően végeztékel Stãnculescu pszichiátriai vizsgálatát, ésaz eljárás során a tábornok védelemhezvaló joga is csorbult.
Az újratárgyalt per végénkedden este a Legfelsőbb Bíróság a tábornokokesetében súlyos emberölés, valamint asúlyos emberölési kísérletbűntettjét ismerte el bizonyítottnak. Mindkettőjükneka katonai lefokozását is elrendelte. Azt is megszabta,hogy a tábornokoknak a Védelmi Minisztériummalközösen kell egymillió eurót meghaladókártérítést fizetniük a vérengzésekáldozatainak, akik közül 480-an polgári peresfélként vettek részt a perben.
Liliana Poenaru, az áldozatokegy részének az ügyvédje márisjelezte, nem kielégítő a védencei számáramegítélt kártérítés, ezértfellebbeznek a döntés ellen. „Európai országvagyunk, olyan összegű kártérítéstkérünk, amilyeneket az európai államokbanszoktak hasonló esetekben megítélni” –nyilatkozta a Krónikának Traian Orban, akit rokkanttátettek a sortűzek. A Memorialul Revoluþiei egyesület elnökeazonban nem kívánta elmondani, milyen összegűkártérítést igényelt. Orbantartotta fontosnak, hogy ne az államkasszábólfizessenek az egykori sebesülteknek és az elesettekhozzátartozóinak. „Ezek az emberek szépvagyonra tettek szert, több mint egy évtizede tábornokinyugdíjat kapnak. Tőlük kell behajtani a kifizetendőöszszeget” – nyilatkozta a Traian Orban.
Az ügy pikantériájánakszámít, hogy a kártérítéstigénylők többségét 2000-ben egyszer márkártalanították. Akkor 409 személyszámára ítélt meg egyenként 50 és800 millió régi lej közötti kártérítésta bíróság. Az összesen 34 milliárdlejt kitevő kártérítést 2000-ben ki isfizette a Védelmi Minisztérium. Noha az ítéletetkésőbb hatálytalanították, a pénztmár nem kérték viszsza az emberektől.Kérdésünkre, hogy indokolt volt-e újabbkártérítési igénynyel fellépni,Liliana Poenaru ügyvéd elmondta, a kárvallottaknakazután is éveken át kellett róniuk abírósági tárgyalótermeket. Itt azideje, hogy ezért is fizessen valaki. A két tábornokotegyébként 1989 decemberében rendteremtésifeladattal küldte Temesvárra a diktátor. Azáltaluk kiadott tűzparancs nyomán a hadsereg 72személyt lőtt le, és 253-at sebesített meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).