Hirdetés

Markó: töretlen az RMDSZ támogatása

Az RMDSZ töretlen támogatással rendelkezik a magyarság körében - vélekedett a választás előzetes eredményeinek közzétételét követően Markó Béla. A szövetségi elnök szerint a szervezetnek az eddigihez hasonlóan erős parlamenti csoportja lesz. Kifejtette: mindent megtesznek a reformtörekvéseik érvényesítése érdekében. Állítása szerint csak a következő napokban kezdődnek az új kormány lehetséges politikai összetételét illető tárgyalások, azonban úgy véli: Romániának stabil, meggyőző többségű kormányra van szüksége.

2008. november 30., 22:562008. november 30., 22:56

Az exit-poll-eredmények kellő biztonsággal mutatják, hogy az RMDSZ töretlen támogatással rendelkezik a magyarság körében, hogy a Szövetség egy továbbra is erős és megbízható politikai szervezet marad Romániában és a román parlamentben – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök vasárnap este, az urnazárást követő első felmérések eredményeinek közzététele után. A szövetségi elnök azt mondta: a 6,7 százalékos választási eredményével az RMDSZ-nek legalább olyan erős parlamenti csoportja lesz, mint eddig, de úgy néz ki valamivel még erősítenie is sikerült. „Az RMDSZ töretlen támogatással rendelkezik a magyarság körében: nem azoknak volt igazuk, akik kételkedtek, akik meg akartak osztani bennünket, hanem azoknak, akik a szolidaritásért szálltak síkra. Az RMDSZ egy továbbra is erős és megbízható politikai szervezet marad Romániában, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy reformtörekvéseinket érvényesítsük: érvényesítsünk egy erőteljes decentralizációt, az oktatás és az egészségügy reformját, de érvényesítsük Erdély infrastrukturális fejlesztésének folytatását és felgyorsítását, a kisebbségi jogok bővítését” – szögezte le Markó Béla.

A szövetségi elnök köszönetet mondott a magyar közösségnek, amely - mint fogalmazott - most is bebizonyította, hogy a szolidaritás mellett teszi le a voksát. Markó gratulált Borbély Lászlónak is, aki a felmérések szerint meggyőző fölénnyel nyert a marosvásárhelyi 1-es képviselői választókerületben. 

Az új kormány lehetséges politikai összetétele kapcsán annyit mondott: korai lenne találgatásokba bocsátkozni, mivel az ezt illető tárgyalások csak a következő napokban kezdődnek. „Egy biztos: Romániának a következő években stabil, meggyőző többségű kormányra van szüksége, olyan kormányra, amely képes egy európai reformot végigvinni”– mutatott rá Markó Béla.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés