Hirdetés

Markó: prioritás a felsőoktatás

Kétmilliárd forintot juttat jövőre a határon túli magyaroknak a Szülőföld Alap. A Szülőföld Alap jövőre várhatóan kétmilliárd forint támogatást tud nyújtani a szomszédos országban élő magyarságnak, létszámához képest kiemelten a Kárpátalján, illetve a Vajdaságban élőknek – közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára hétfőn, a Szülőföld Alap regionális egyeztető fóruma után.

Gazda Árpád

2007. november 06., 00:002007. november 06., 00:00

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és az RMDSZ egyaránt arról beszélt újságírók elõtt, hogy elfogadhatónak tartják a támogatás mértékét. Az ülésen a jövõ évre vonatkozó támogatás mértékérõl egyeztettek, illetve a szakmai kollégiumok közötti forrásmegosztást rögzítették. Gémesi Ferenc újságíróknak hangsúlyozta: kétmilliárd forintból „összkárpát-medencei\" nagy célokat nem lehet megvalósítani, de koncentrált támogatást lehet nyújtani. Ezt a célt jól szolgálja az alap – vélekedett.

A szakállamtitkár kitért arra, hogy továbbra is kiemelt cél marad az oktatás és a szakképzés támogatása, erre fordítják a források ötven százalékát. Hozzátette: döntöttek arról is, hogy a jövõ januárban induló kapcsolattartási támogatást a Szülõföld Alapon keresztül folyósítják. Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy fogalmazott: nagyra értékelik, hogy a támogatásokról konszenzussal tudtak megállapodni. A szlovákiai magyarságnak négy prioritása van: a közoktatás, a kulturális intézmények megtartása, a peremmagyarság és a média – hangoztatta Csáky Pál, aki korrektnek nevezte a támogatás mértékét. A szlovákiai magyar politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovákiai és a romániai magyar közösség lemondott a források egy részérõl Kárpátalja és Vajdaság javára. Ezzel a szolidaritásunkat próbáljuk kifejezni – jegyezte meg Csáky Pál. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is egyetértett. Megfogalmazása szerint a határon túli magyarságnak adott támogatás mértékét mindig lehetne vitatni, hiszen mindig szükség lenne még több pénzre a szervezetek, a közösségek támogatására. Markó Béla az erdélyi támogatási prioritások közé sorolta az anyanyelvi felsõoktatás, valamint a szórványban élõk támogatását.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés