
2008. november 27., 16:092008. november 27., 16:09
Mint Markó fogalmazott, december elsejével kapcsolatos beszéde a 70 éves agóniáról szólt 1918 és 1989 között, a rendszerváltás óta lett vége ennek az állapotnak, mióta a romániai magyarságnak képviselete van a parlamentben. „Nem először tettem ilyen kijelentést, tíz évvel ezelőtt is erről beszéltem: mi tiszteletben tartjuk Románia nemzeti ünnepét, RMDSZ-es kollégáim megemlékezéseken, koszorúzásokon vesznek részt ezen a napon annak ellenére, hogy számunkra ez az ünnep nem más, mint jogaink elvesztése, ezért senki nem várhatja el, hogy ugyanolyan érzésekkel töltsön el minket. Meg kell fordítanunk a történelem kerekét, egyesülnünk kell a jövőért, a gyerekeinkért. December elsején a nyertes RMDSZ-t fogjuk ünnepelni másfél millió magyarral” – nyilatkozta Markó.
Daniel Buda kolozsvári PD-L elnök szerint Markó Béla ezen kijelentésével meg akarta ingatni a román állam egységét, és nem szabadna „román földre tennie a lábát”, amíg megkérdőjelezi az egységes román nemzeti államot.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.