
Fotó: Mediafax
2007. szeptember 18., 00:002007. szeptember 18., 00:00
Miközben a jelentés súlyos hivatali visszaélésekre derít fényt a Doru Florin Ţuluş vezette DNA-részlegen, a korrupcióellenes ügyészek szerint a CSM szakértői dilettáns módon jártak el, mivel a június 1. és július 15. között végzett ellenőrzésről készült jelentésben titkos adatok szerepeltek, amelyek idő előtti nyilvánosságra kerülése folyamatban lévő nyomozati anyagokat befolyásolhat. Egyebek mellett adatok szivárogtak ki például telefonbeszélgetések lehallgatásáról, amelyről az érintettek nem is tudtak, mivel egyelőre csak nyomozati szakaszban volt a vizsgálat. „Ezzel az egész eljárás sikeres lezárása vált kérdésessé” – szerepel a DNA tegnapi közleményében.
A főosztály arra is felhívta a figyelmet, hogy a még befejezetlen jelentés részletei azelőtt nyilvánosság elé kerültek, mielőtt a DNA illetékesei ismerték volna a dokumentum tartalmát, márpedig ez árt az intézmény hírnevének. A nyilvánosságra jutott részletek ferdítve állítják be a valós helyzetet, sőt hamis adatokat is tartalmaznak. Ráadásul a DNA ügyészeinek nem volt lehetőségük saját álláspontjukat megfogalmazni. A főosztály felrója a CSM-nek, hogy nem akadályozta meg az adatok kiszivárgását, holott a jelentés október 3-áig érvényes titkosítással került a DNA-hoz, valamint a CSM illetékes részlegéhez szeptember elején. Ez utóbbi testület október elején elemzi a dokumentumot, a DNA észrevételeivel egyetemben. A főosztály illetékesei úgy döntöttek, hogy az észrevételeket közzéteszik az intézmény hivatalos honlapján.
Nicolae Dan Chiujdea, a CSM alelnöke szerint Daniel Morar, a DNA főügyésze már szeptember 10-én megkapta a lepecsételt borítékban eljuttatott jelentést, de azóta sem bontotta fel véleményezés végett. Chiujdea elmondta: aggasztóak azok az információk, amelyek a jelentésre hivatkozva a sajtóban megjelentek. A dokumentum továbbra is titkosított, és az adatok szerinte nem a CSM-től szivárogtak ki. Az ügyészekért felelős részleg tagjai is zárt borítékokban külön-külön megkapták a jelentést, ami szintén a tanács szintjén maradt. A részleg tagjai még fel sem nyitották a kapott borítékokat. Az alelnök megkérdőjelezte a megjelent adatok hitelességét, bár nem cáfolta teljesen, hogy a jelentés nem tartalmaz hasonlókat. A bukaresti lapok által megszellőztetett jelentésből kiderül, hogy a DNA kettes számú részlegének ügyészei a büntető perrendtartás számára ismeretlen döntéseket hoztak, sok esetben helyben oldva meg olyan ügyeket, amelyek az ítélőszékek hatáskörébe tartoznak. A lapok a részlegvezető, Doru Florin Ţuluş által elkövetett hivatali visszaélésekre – egyebek mellett dossziék elsüllyesztésére – koncentráltak, emellett cikkeznek a nagyszámú, évek óta halasztgatott megoldatlan ügyekről is, amelyek pontos számáról Ţuluşnak már fogalma sincs.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).