Hirdetés

Magyarságot sértő akadémiai tanulmányok

Két, a magyar közösségre nézve sértő tanulmány publikálása miatt megbírságolta a Román Tudományos Akadémiát az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).

Balogh Levente

2013. július 25., 12:312013. július 25., 12:31

2013. július 25., 12:332013. július 25., 12:33

Az egyik tanulmány még 2010-en jelent meg, és az akadémia Etnikai Problémákat Tanulmányozó Európai Központja adta ki. A dokumentum tulajdonképpen jelentés, amely azt vizsgálja, milyen hatással bír az új oktatási törvény a kisebbségekre az esélyegyenlőség szempontjából. A másik tanulmányt is ugyanez az intézet jelentette meg 2012-ben, ennek címe A román közösség gyengülése Hargita és Kovászna megyében. Mindkét tanulmány koordinátora az intézet igazgatója, Radu Baltasiu volt.

A tanulmányok konfliktust gerjesztettek a kutatók körében, egyes szakemberek ugyanis nem értettek egyet a témafelvetéssel és az alkalmazott terminológiával, sem tudományos, sem kisebbségvédelmi szempontból. Ezt az egyik kutató, Cristian Gojinescu tárta nyilvánosság elé, és ő értesítette a tanulmányok miatt a CNCD-t is.

Gojinescu rámutatott, hogy a két tanulmány azóta több internetes honlapra is felkerült, így a publikálásuk időpontjától függetlenül továbbra is közvélemény-formáló szereppel bírnak. Azt is megjegyezte: súlyosnak tartja, hogy a két írást egy közintézmény, ráadásul az akadémia alárendeltségében működő intézet égisze alatt adták ki, miközben a román állam hivatalosan küzd a diszkrimináció minden formája ellen. Ezért tette feljelentést a CNCD-nél, amelyben megállapítja: a két tanulmány etnikai diszkriminációnak minősülő kijelentéseket és terminológiát alkalmaz, különösen a nemzeti kisebbségek azon jogát illetően, hogy felvállalják nemzeti és kulturális identitásukat, valamint hogy anyanyelvüket használják.

A CNCD igazgatótanácsa öt szavazattal egy ellenében helyt adott a panasznak. A testület kifogásolta egyebek között azon megállapításokat, amelyek szerint \"a romániai magyar elitek megpróbálják befolyásolni és megszervezni a demográfiai folyamatokat a magyar etnikumúak reprodukciója érdekében\", illetve \"a vegyes házasságokban élő magyar nők román gyereket szülnek, akik kiemelt figyelemben részesülnek\". A diszkriminációellenes tanács szerint ezek a megállapítások hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek. A tanács azt ajánlotta az intézetnek, hogy tanulmányaiban ne használjon olyan megállapításokat, amelyek sértik a magyarok méltóságát.

Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke a Mediafaxnak elmondta, hogy a két írás nem tartozik az akadémia hivatalos dokumentumai közé, a hozzájuk tartozó valamennyi intézet maga felel azért, amit közöl.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés