2012. október 03., 10:562012. október 03., 10:56
A politikus Titus Corlăţean román külügyminiszter budapesti látogatása kapcsán tegnap az MTI -nek úgy nyilatkozott: az erdélyi magyarságnak természetes érdeke, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen, és úgy kezeljék a kisebbségi kérdéseket, hogy az ne függjön attól, ki van kormányon. Borbély úgy értékelte, jó volna folytatni a közös kormányülések hagyományát.
„Ilyenkor mozdul meg az adminisztráció, ilyenkor kezdenek el foglalkozni olyan ügyekkel, amelyeket egyébként elfektetnek: ezt éreztük, amikor ezek a kormányülések még rendszeresek voltak. S ha nem is (jönne létre) együttes kormányülés, a miniszterelnök és néhány miniszter találkozhatna: ez segítene előrelépni olyan témákban, mint az energetikai stratégia, vagy a kisebbségi kérdések” – mondta Borbély.
Az MTI kérdésére, hogy tudna-e segíteni Magyarország a kisebbségi törvény és a benne szereplő kollektív jogok elfogadtatása ügyében, Borbély a magyar–román viszony aktuális alaphangulatának szerepére utalt. Borbély László úgy vélekedett: a hétfői külügyminiszteri találkozón látszott, hogy a magyar fél is várja a romániai választásokat.
„Számunkra is, és mindkét ország számára jó lenne, ha nem ismétlődne meg az, ami az önkormányzati kampányban felütötte a fejét, hogy Magyarországról fontos tisztségviselők idelátogattak és kampányoltak. Remélem mindenki levonta a tanulságokat az önkormányzati választások kapcsán, és ötször is meggondolja, mielőtt átjönne kampányolni ilyen-olyan pártnak” – fejtette ki Borbély.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.