Magyar újságírókat is átvilágítanak

A szakmai szervezetek nem támogatják a Civic Media kezdeményezését Magyar újságírók, publicisták neve is szerepel a Civic Media Egyesület Tiszta hangok II. elnevezésű listáján, amelyet a szervezet ezekben a napokban készül átnyújtani a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanácsnak (CNSAS), kérve a megnevezettek átvilágítását.

Gazda Árpád

2006. július 18., 00:002006. július 18., 00:00

Mint ismeretes, a civil szervezet a múlt héten több mint 250 neves romániai újságíró, publicista, civil szervezet vezetőjének nevét tartalmazó listát terjesztett be a CNSAS-hoz, amelynek feladata lesz megállapítani, hogy együttműködtek-e a kommunista titkosszolgálattal. A kezdeményezés máris hullámokat kavart, miután Stejãrel Olaru történész kijelentette: a listán három olyan újságírót is felfedezett, akik – az általa az átvilágítóbizottságban tanulmányozott dokumentumok alapján – a Szekuritáté besúgói voltak. Az első listára egyébként mindössze néhány magyar név került fel, kizárólag civil szervezetek képviselőiként: Haller István a Pro Europa Liga, Salat Levente, Bakk Miklós, Gergely Dezső pedig a Nyílt Társadalomért Alapítvány részéről. Victor Roncea, a Civic Media elnöke a Krónikának elmondta: az elmúlt napokban számos levelet kapott magánszemélyektől és újságíróktól, akik újabb magyar neveket javasoltak az átvilágítandók listájára, így a második névsoron szerepel például Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék), és Kántor Lajos (Korunk). Roncea szerint az első listán felsorolt személyek mintegy tíz százalékának volt „valamilyen köze” az egykori politikai rendőrséghez. Eközben Cristian Tudor Popescu, a Román Sajtóklub elnöke, a Gândul napilap igazgatója indokolatlannak tartja az újságírók átvilágítását, mert ők – a köztisztviselőkkel és közméltóságokkal ellentétben – nem állami alkalmazottak. Ambrus Attila MÚRE-elnök szerint ezt az akciót a kilencvenes évek elején kellett volna végrehajtani. „Természetesnek tartom, hogy a román nyelvű mellett a magyar média munkatársait is átvilágítsák, viszont mindez megkésett, másrészt pedig nem képes prioritást, mindaddig amíg nem történt meg a politikusok múltjának feltárása” – nyilatkozta lapunknak a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. Közölte, a MÚRE nem csatlakozik az akcióhoz, mivel szerinte nem egy szakmai szervezetnek, hanem a parlamentnek kell elrendelnie átvilágítást bizonyos szakmát gyakorlók esetében. „A CNSAS-nak kellene lehetővé tennie egy tudományos kutatást annak feltárására, milyen mechanizmusok működtek, milyen cenzúra érvényesült a hazai magyar médiában a kommunizmus idején, hogy mindez ne ismétlődhessen meg” – szögezte le a MÚRE vezetője.

Ronceát gyűlöletbeszéddel vádolják
Victor Ronceát, az újságírók átvilágítását szorgalmazó Civic Media elnökét nemrég hazai és külföldi értelmiségiek – közöttük számos magyar – egy csoportja azzal vádolta, hogy eszméi „apoteotikusan és vegytiszta vasgárdista szellemben bujtogatnak”. A tiltakozók elsősorban a bukaresti Ziua napilapban megjelenő „uszító hangvételű, nacionalista és idegengyűlölő tartalmú írások”, továbbá Ronceának, a lap külpolitikai rovatvezetőjének „gyűlöletbeszédet idéző” cikkei ellen emeltek kifogást. Krónika
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét