2012. május 15., 15:452012. május 15., 15:45
Füzes Oszkár a Digi24 televíziónak adott interjújában - a televízió honlapján kedden olvasható román nyelvű leirat szerint - kifejtette: bizonyos román politikusok és a közvélemény egy része is tévesen értelmezi ezt a fogalmat. Az autonómia nem azonos a szeparatizmussal, sőt, annak éppen az ellentéte - mondta.
Véleménye szerint aki ugyanis autonómiára vágyik, az nem akar távozni, ott akar maradni, ahol van. Minél szélesebb körű autonómiát biztosítanak egy nemzeti kisebbségnek, tagjai annál jobban érzik magukat, annál inkább szeretnének lakhelyükön maradni - mondta a nagykövet.
Kifejezte meggyőződését, hogy az autonómia a közeljövőben megvalósítható lesz Romániában. Úgy fogalmazott, a románok meg fogják érteni, hogy ez nem jelent veszélyt számukra, hanem éppen ellenkezőleg, ha egy nagy számarányú kisebbség - amely több mint ezer éve ebben az országban él - megkapja az autonómiát, az egy biztonságosabb, nyugodtabb és gazdagabb Romániát jelent majd.
Arra a kérdésre, hogy egy esetleges autonómiát élvező magyar területen elégedettek lennének-e a románok, Füzes Oszkár megállapította: Hargita, Kovászna és Maros megyében a románok kisebbségbe kerülhetnek ugyan egy adott helységben, de nem kerülnek kisebbségbe országos szinten. Az említett megyékben a magyaroknak alapvető érdekük, hogy a lehető legmegfelelőbb körülményeket biztosítsák az ott kisebbségben élő románoknak - hangsúlyozta az interjúalany.
Egy másik kérdésre válaszolva leszögezte: Magyarországon nem létezik semmiféle nyílt, leplezett vagy egyéb formájú területi irredentizmus. „Beláttuk, hogy nem lehet visszaállítani az egykori Nagy-Magyarországot, mi a nemzetet akarjuk egyesíteni, nem az országot, a területet, hanem a népet” - hangsúlyozta a nagykövet.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.