2013. február 10., 15:102013. február 10., 15:10
Dragoş Frumosu, a román élelmiszeripari szakszervezet elnöke vasárnap újságíróknak kifejtette, hogy a húsexportőröket Romániában is rendszeresen ellenőrzik, de átvételkor a francia importőrnek is kötelessége ellenőrizni az áru minőségét.
„Ha az importőr nem tiltakozott amiatt, hogy marhahúsként feliratozott lóhúst kapott, akkor ő is bűnrészes. De utólag is kicserélhette a címkét” - mondta Frumosu.
Daniel Constantin mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter abban is kételkedik, hogy valóban Romániából származott az a lóhús, amelyet a svéd Findus francia leányvállalata Nagy-Britanniában árult, mélyfagyasztott marhahúsos lasagne nevű termékében mutattak ki.
A tárcavezető egy tévéműsorban elmondta: nem a francia vagy brit hatóságok, hanem a nyersanyagot beszállító francia cég állította azt, hogy Romániából származott a lóhús. Hozzátette: a hazai élelmiszerbiztonsági hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, és szombaton ellenőrizték a francia kereskedő által megnevezett két román vágóhidat.
„Az egyik eleve nem jön szóba, mert semmilyen marhahúsexportja nem volt az uniós piacokra. Egyébként ennek a két cégnek van működési engedélye lóvágóhíd működtetésére. A két román cég közvetítőkön keresztül exportált is lóhúst az unióba, de nem a botrányban érintett franciaországi kereskedőnek” - mondta a román miniszter.
Nagy-Britanniában botrányt váltott ki, hogy a Findus egyes marhahúsos lasagne készítményei valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak, amelynek fogyasztása tabunak számít a lóversenyek hazájában.
A Findus húsimporttal foglalkozó dél-franciaországi beszállítója, a Spanghero korábban bejelentette: feljelentést tesz a romániai vágóhíd ellen, ahonnan a húst rendelte.
Sorin Minea, a román élelmiszeripari vállalatokat tömörítő Romalimenta egyesület elnöke elmondta: a francia beszállítónak tudnia kellett, hogy lóhússal dolgozik, hiszen a marhahúsnak egész más az íze, a színe és az összetétele. Állítása szerint Romániában három olyan vágóhíd létezik, ahol uniós exportra állítanak elő lóhúst, olasz és francia megrendelőknek. Úgy véli, hogy pénzügyi okokból rendelt lóhúst a francia cég, az ugyanis olcsóbb, mint a marhahús.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.