Hirdetés

Liberális mérleg szankciókkal

Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök bemutatta a kormány prioritásait Nem csitulnak a belső viták a Nemzeti Liberális Pártban (PNL): miután az alakulat etikai bizottsága nyilvános figyelmeztetésben részesítette a párt vezetését bíráló tagokat, többen is hevesen támadták a párt központi vezetését.

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

Az etikai bizottság Sebastian Vlãdescu pénzügyminisztert és Mihai Rãzvan Ungureanu külügyminisztert azért rótta meg, mert a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén ellene szavaztak a liberális javaslatnak, hogy Románia vonja vissza csapatait Irakból. Mircea Cintezã és Raluca Turcan azért kaptak figyelmeztetést, mert aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben tiltakoztak a csapatok kivonása ellen, ezzel pedig – az etikai bizottság szerint – ártottak a párt közmegítélésének. Cristian Boureanu képviselő – akinek különben már korábban felfüggesztették egy évre a párttagságát – utolsó figyelmeztetést kapott, így ha ezentúl is bírálja majd a párt vezetését, kizárhatják az alakulatból. Az etikai bizottság viszont nem hozott semmilyen intézkedést Mona Muscã, Theodor Stolojan, valamint Valeriu Stoica ellen, mivel ők nem töltenek be vezető tisztséget az alakulatban. Ennek ellenére éppen Mona Muscã volt az, aki leghevesebben támadta a párt központi vezetését. A képviselő kijelentette: szolidárisnak érzi magát az etikai bizottság által megrótt tagokkal, és nem tartja igazságosnak, hogy őt nem szankcionálták. Muscã szerint ez annak tudható be, hogy a közvélemény-kutatások alapján ő és Theodor Stolojan népszerű politikusoknak számítanak. „A liberális pártban párbeszédre van szükség, nem pedig arra, hogy valaki egyedül irányítson” – fejtette ki a volt művelődésügyi miniszter. Raluca Turcan ugyancsak nehezményezte az etikai bizottság döntését, szerinte meg sem hallgatták azokat, akiket megbüntettek.
Ezzel szemben Bogdan Olteanu képviselőházi elnök szerint a PNL-n belül a „botránykeverők” többsége a régi generációhoz tartozó politikus, akik sokkal inkább a saját magukról kialakult képpel foglalkoznak, mintsem a párt érdekeivel.
Eközben a Nemzeti Liberális Párt területi képviselőinek országos tanácsán Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök, a PNL elnöke bemutatta a kormány tevékenységének legfőbb prioritásait és az azokat akadályozó tényezőket, ugyanakkor pedig a Demokrata Párttal való szorosabb együttműködésre kérte a liberálisokat. Tãriceanu a koalíciós partnerek részéről érkező bírálatokat, valamint a Traian Bãsescu államfővel való kapcsolatot nevezte meg, mint a kormány tevékenységének legfőbb kerékkötőit, a liberális miniszterek tevékenységéről pedig elismerően beszélt. Szerinte a mezőgazdaságban hamarosan meglátszanak majd az eredményei a Gheroghe Flutur miniszter által irányított reformnak, az egészségügyben pedig úgyszintén javulás következik be. A kormány prioritásairól beszélve Tãriceanu az infrastrukturális fejlesztéseket emelte ki, és egy Moldván áthaladó autópálya megépítését is célkitűzésként említette.


Megszüntetnék a Legfelsőbb
Védelmi Tanácsot
Több liberális politikus megszüntetné a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), mivel a szovjet rendszer maradványának tekinti, amelyet azért hoztak létre, hogy az államfőnek nagyobb hatalmat biztosítson – jelentette be Bogdan Olteanu a hétvégén. A képviselőházi elnök szerint a CSAT megszüntetésének ötletét a civil szervezetek is támogatják. Az elképzelést azonban csak a következő alkotmánymódosításkor lehet megvalósítani – tette hozzá Olteanu.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés