Hirdetés

Letette a hivatali esküt az új közlekedési miniszter

Victor Ponta kormányfő távollétében tette le a hivatali esküt pénteken az elnöki palotában az új közlekedési miniszter, miután Klaus Johannis államfő visszautasította Ponta első miniszterjelöltjét.

MTI

2015. július 18., 12:212015. július 18., 12:21

2015. július 18., 14:082015. július 18., 14:08

Ponta eredetileg a szenátus közlekedési bizottságának elnökét javasolta a posztra, az elutasítás után végül második jelöltje, Iulian Matache, a tárca eddigi államtitkára került a közlekedési minisztérium élére, aki pénteken letette a hivatali esküt.

A román hírtelevíziók a Klaus Johannis államfő és Victor Ponta kormányfő közötti viszony elmérgesedésének tulajdonítják a miniszterelnök távolmaradását. Ponta korábban több interjúban is jelezte, hogy nem beszélt az elnökkel, amióta június elején felszólította őt, hogy mondjon le.

Ponta ellen június 5-én bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA), azóta Johannis több ízben kifejtette: elfogadhatatlan az ország megítélése szempontjából, hogy a kormányt egy korrupciógyanúba keveredett politikus vezesse. Ponta azonban ártatlannak mondja magát, és nem hajlandó megválni posztjától, mert szerinte Iohannis csak azért akarja félreállítani, hogy saját pártja, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjét tegye meg kormányfőnek.

A szociáldemokrata kormányfő elismerte: immár Johannisszal is csaknem ugyanolyan feszült a viszonya, mint a korábbi jobboldali államfővel. Tavaly egy hasonló helyzetben, amikor Ponta a miniszterelnök-helyettest küldte az egyik új miniszter beiktatására, hogy ne kelljen találkoznia az elnökkel, Traian Băsescu negyedórával a ceremónia előtt lefújta az eskütételt és közölte: akkor iktat be új kormánytagot, ha Ponta jelenlétével demonstrálja, hogy felelősséget vállal érte.
 
Az új román közlekedési miniszter eskütételét nem zavarták meg hasonló incidensek: a kormányt Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes képviselte, Johannis pedig nem kommentálta a nyilvánosság előtt Ponta távollétét.

A közlekedési miniszteri poszton még a romániai átlagnál is sűrűbben váltják egymást a politikusok. A legutóbbi tárcavezető, Ioan Rus azért mondott le hivataláról, mert közfelháborodást keltett, amikor egy interjúban sértő megjegyzést tett a külföldön dolgozó románokra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
Hirdetés
Hirdetés