Hirdetés

Leonard Orban hoppon maradt az EP-ben

Elutasította kedden este az Európai Parlament (EP) plénuma Leonard Orban román Európa-ügyi miniszter kinevezését az Európai Számvevőszék tagjai közé. A parlamenti voks tükrözi az uniós törvényhozás költségvetés-ellenőrzési bizottságának szeptember 26-i állásfoglalását, amelyben a szaktestület ugyancsak Orban kinevezése ellen tette le a garast.

Balogh Levente

2012. október 25., 08:222012. október 25., 08:22

Akkor az előzetes jelentésben még az Orban kinevezését támogató javaslat szerepelt, azonban a bizottsági voksoláson a román demokrata-liberális párti (PDL) tagnak és póttagnak köszönhetően 14-12 arányú, Orban kinevezését elutasító szavazat született.

Az EP és a szakbizottság szavazata ugyanakkor nem kötelező érvényű, csupán konzultatív, az Európai Bizottság mindkét állásfoglalást felülbírálhatja. A keddi szavazást követően Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-frakcióvezetője úgy vélte, az Orban kinevezése elleni szavazatok többsége annak tudható be, hogy a PDL és az RMDSZ sikeresen mozgósította az Európai Néppárt (EPP) képviselőit. Mint ismeretes, az EPP adja az EP legnagyobb frakcióját, amely politikai ellenfele a Romániában jelenleg kormányzó Szociálliberális Unió (USL) tagpártjainak, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL).

Leonard Orban a keddi szavazást követően közölte: visszavonja pályázatát, a továbbiakban annak ellenére sem kíván harcba szállni a számvevőszéki tisztségért, hogy a parlamenti szavazás csupán konzultatív jellegű. Orban ugyanakkor kijelentette: romániai politikusok lobbiztak a jelölése ellen. Mint ismeretes, Orban a PNL vezető politikusa, Ludovic Orban testvére, ugyanakkor a korábbi, PDL–RMDSZ kormányban is Európa-ügyi miniszter volt, miután azt megelőzően az Európai Unió többnyelvűségért felelős biztosaként tevékenykedett.

Korábban az ellenzéki PDL több EP-honatyája, így Cristian Preda és Traian Ungureanu is bírálta Orban jelölését, mondván, a miniszter nem rendelkezik a szükséges szakmai tapasztalattal. Később azonban az Európai Számvevőszék szóvivője, Aidas Palubinskas közölte, hogy a jelöltektől nem követelik meg az előzetes szakmai tapasztalatot.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet

A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
Hirdetés