Hirdetés

Lényegétõl fosztották meg az ANI-törvényt

Miközben a képviselõház jogi bizottsága megszavazta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) mûködését szabályozó törvénytervezetet, a Demokrata Párt (PD) honatyái szerint a jogszabályt gyakorlatilag megfosztották leglényegesebb elemeitõl. A PD azzal érvel, hogy a feddhetetlenségi ügynökség szerepkörét beszûkítették a képviselõk, így az ANI mûködése nemcsak fölöslegessé, hanem egyenesen költségessé válhat. Ezáltal létre kell majd hozni egy intézményt, amelynél 200 alkalmazott dolgozik, és amelynek egyedüli feladata, hogy jelezze az illetékes szerveknek a hivatali visszaéléseket és az érdekkonfliktusokat. A jogszabály jelenleg elfogadott verzióját a jogi bizottságban a PD-t leszámítva valamennyi párt támogatta, a legtöbb módosító javaslatot az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt képviselõi indítványozták.

2006. október 13., 00:002006. október 13., 00:00

A legfontosabb változás, hogy az ANI nem végezhet vagyonellenõrzést, csupán a vagyonnyilatkozatokat vizsgálhatja. A jogi bizottságban elfogadott módosítások értelmében az ANI hivatalból indíthat elõzetes vizsgálatot, késõbb azonban ezeket az ügyészség, illetve a rendõrség folytatja. Az ANI 200 fõs személyzetének tehát a mintegy 46 ezer választott tisztségviselõ, valamint a közhivatalnokok vagyon- és érdeknyilatkozatát kell ellenõriznie. A jogszabály értelmében létrehozzák az Országos Feddhetetlenségi Tanácsot (CNI), amely az ANI mûködésérõl dönt, és éves jelentéseket nyújt be a parlamentnek a feddhetetlenségi ügynökség tevékenységérõl. Jóllehet az eredeti tervezet szerint a CNI önálló intézmény lett volna, a jogi bizottságban hozott módosítás értelmében ezt alárendelik a parlamentnek. Törölték ugyanakkor azt a cikkelyt, amely szerint a CNI-ben a különbözõ minisztériumok szakemberein kívül helyet kaptak volna a civil szervezetek képviselõi. Az ANI elnökének és alelnökének személyét a CNI javaslatára a parlament fogadja el, holott az eredeti tervezet értelmében ez az államfõre vagy az igazságügyi miniszterre hárult volna.  
A Monica Macovei igazságügyi miniszter által kezdeményezett jogszabály célja az lett volna, hogy a köztisztségviselõk vagyonát és vagyonnyilatkozatait ellenõrizze. A tervezet már korábban is rendkívül heves vitákat váltott ki: az RMDSZ és az ellenzéki pártok szerint ugyanis a jogszabály olyan cikkelyeket tartalmazott, amelyek túlzott hatáskörrel ruházták fel az ügynökséget, így pedig alapvetõ emberi jogokat sértett volna. Macovei számtalanszor vádolta az RMDSZ-t , hogy a törvénytervezet kapcsán tanúsított ellenállása révén szembemegy az európai uniós irányelvekkel. Az igazságügyi miniszter azzal is érvelt, hogy Franco Frattini, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa levelet küldött Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, amelyben arra kérte, hogy támogassa a tervezetet annak eredeti formájában. Érvénybelépéséig a jogszabályt elõbb a képviselõház plénumának, majd a szenátusnak is el kell fogadnia.

-------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés