Hirdetés

Lemondott Guºã, forrong a PRM

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nem kívánnak megválni mandátumuktól az EP-kudarc miatt a nagy-romániás képviselők. Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás (PRM) vezér parlamenti mandátumáról való lemondásáról szóló bejelentése nyomán egy másik alakulatnál is a vezető tisztségébe került, hogy a párt nem jutott be az Európai Parlamentbe (EP): Cozmin Guºã, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) elnöke (képünkön) tegnap bejelentette, hogy lemond posztjáról. Guºã indoklása szerint azért döntött így, mert a párt alapszabálya előírja: amennyiben rossz eredményeket érnek el a választáson, a vezetőségnek távoznia kell.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. november 27., 00:002007. november 27., 00:00

Dan Voiculescu, a vasárnapi EP-voksoláson szintén a választási küszöb alatt teljesítõ Konzervatív Párt vezére – aki korábban maga is tett olyan kijelentést, hogy kudarc esetén esetleg visszavonul – tegnap már úgy vélte, a kudarcot nem kell feltétlenül drasztikus lépéseknek követniük. Gigi Becali, az ÚJ Generáció Pártjának (PNG) szintén EP-mandátum nélkül maradt elnöke közölte, esetleges távozásáról csupán a 2008-as parlamenti választások után lehet szó, amennyiben pártja nem kerül kormányra.

Közben a PRM-n belül vihart kavart a pártelnök felszólítása, amelyben – választási csalásra hivatkozva – példájának követésére, azaz a képviselõi mandátumtól való megválásra buzdította párttársait. Tegnapig egyébként maga Vadim nem váltotta be ígéretét, sõt a PRM vezetése levélben kérte föl, hogy változtassa meg szándékát, mivel csakis együtt sikerülhet kielemezni a hibákat és megállapítani a felelõsséget. Helyette Daniela Buruianã Aprodu mondott le a szélsõséges nézeteirõl ismert párt ügyvezeti titkári tisztségébõl, parlamenti mandátumától azonban nem kívánt megválni. Buruianã „betokosodottnak\" és „elöregedettnek\" nevezte a párt jelenlegi vezetését, és úgy vélte, radikális reform nélkül a PRM-nek nincs jövõje. A pártvezetés válasza gyors volt: tegnap kizárták a képviselõnõt, arra hivatkozva, hogy nem tett eleget a párttal, illetve a választókkal szembeni kötelezettségeinek, emellett azzal is megvádolták, hogy a Román Hírszerzõ Szolgálat „trójai falovaként\" viselkedik.

Gheorghe Funar, a párt szenátora szintén a képviselõi mandátum megtartása mellett emelt szót. Véleménye szerint ugyanis, amennyiben a PRM-s képviselõk és szenátorok lemondanának, az RMDSZ zavartalanul „fickándozhatna\". Angela Buciu Máramaros megyei PRM-képviselõ szerint sem jó megoldás a lemondás. Ilie Petrescu Gorj megyei szenátor is leszögezte, hogy nem mond le. ªtefan Baban képviselõ bírálta a pártelnököt, amiért az EP-listán ismeretlen személyeket indított. Az egyetlen, aki hajlik a lemondásra, Lucian Bolcaº alelnök, aki közölte: amennyiben a párt úgy határoz, megválik mandátumától.

Kiélezõdtek a konfliktusok a Szociáldemokrata Pártban (PSD) is. Ion Iliescu egykori államfõ, a párt tiszteletbeli elnöke szerint rendkívüli kongresszuson kéne megnevezni a felelõsöket a párt történetének legrosszabb választási eredményéért. Nicolae Vãcãroiu, a párt alelnöke is elégedetlen az eredménnyel, és nem zárta ki a kongreszszus összehívását. Mircea Geoanã pártelnök szerint ugynakkor a pártban most nyugalomra van szükség, a kongresszust pedig legközelebb a korábban kitûzött idõpontban, 2010-ben hívják össze.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés